Fogászaton csak a fertőzésgyanús eseteket kell szűrni

Most ezt adta utasításba Kásler.

Jelentősen változott a fogászati ellátásokra vonatkozó előírás ahhoz képest, amit Kásler Miklós még április 30-án este küldött szét az intézményeknek. Abban ugyanis még az szerepelt, hogy a járóbeteg szakellátásban sorra kerülő, koronavírus átvitel szempontjából magas kockázatot jelentő elektív (vagyis nem sürgős) beavatkozások előtt kötelező a betegek tesztelése és a magas kockázatú beavatkozásokat csak egy negatív PCR-teszt után lehet elvégezni. - írja a hvg.hu .

A korábbi levélben tételesen felsorolták a magas kockázatú beavatkozásokat, a fog- és szájbetegségek esetén az aerosol-képződéssel járó beavatkozások tartoznak ide, pl. a turbina, mikromotor, forgóeszköz, ultrahangos eszközök használata. Ehhez képest a hétfőn késő éjjel szétküldött eljárásrend szerint csak a gyanús betegeket kell szűrni, nem pedig mindenkit, aki például fogat tömetne. A Kásler által kiküldött eljárásrend szerint a váróba érkezésnél is triázsolni (vagyis osztályozni) kell a beteget, ahol meg kell mérni a testhőmérsékletét és ki kell kérdezni a fertőzés kizárása céljából.

Amennyiben a magas testhőmérséklet, a beteg légúti panaszai és tünetei vagy a kérdőív alapján magas COVID-kockázat valószínűsíthető, csak sürgősségi ellátásban részesülhet (ami a többi között a foghúzást vagy az akut sérülés ellátását jelenti), minden más beavatkozást el kell halasztani, éa beteget pedig a háziorvosához kell irányítani. És most jön a lényeg: a COVID-gyanús személyeknél tervezett beavatkozás előtt szükség van egy negatív PCR-tesztre.

Az eljárásrendben szigorú higiénés, távolságtartási szabályokat írtak elő, hozzátéve, hogy ha az ellátás újraindítása során a betegek közötti távolságtartás, a fertőtlenítési eljárások elvégzése illetve az egyéb előírások betartása miatt nem lehet néhány napon belül mindenkit kezelni, a problémák alapján kell priorizálni. Először a sürgős eseteket kell ellátni, aztán jöhet  az elkezdett és a krónikus fenntartó kezelések folytatása, majd az összes többi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek