Polgári szertartás keretén belül kötött házasságot "civil" párjával a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet két fogvatartottja.
Bebizonyosodott az az örök érvényű mondás, miszerint a szerelem nem ismer határokat. 2017. január 20-án a Szombathelyi Városháza házasságkötő termében fogadtak örök hűséget választottjuknak az intézetben jogerős szabadságvesztésüket töltő fogvatartottak.
Az elítéltek még büntetésük megkezdése előtt ismerték meg jelenlegi párjukat. B. Károly 2010-ben találkozott újdonsült feleségével, akitől 2012-ben kislánya is született. Sz. Gábornak 2016. januárjában egy ismerőse mutatta be újdonsült nejét.
A fogvatartottak letartóztatásuk óta telefonon és levélben tartották a kapcsolatot választottjukkal, családjukkal. Az életvitelükben bekövetkezett változás ellenére az egymás iránt érzett szerelem megmaradt. Ennek kiteljesedését jelentette, hogy hivatalos formában is összekötötték életüket, bár a hagyományos értelemben vett családi közösség megteremtése egyelőre falakba ütközik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!