Fogytán a botox, Putyin bajban lesz

Az arcára fagy a mosoly a szankciók miatt.

Egészen váratlan probléma jelentkezett Oroszországban, az ország botox-hiánnyal küzd. A szépészeti klinikákon már most komoly hiány van a ránctalanító szerből, ami a pletykák szerint nagyban érinti a plasztikafüggő Vlagyimir Putyint is.

Először 2011-ben röppent fel a hír, hogy Putyin botoxkezelésen esett át, amikor egy kijevi találkozón kék-sárga apró zúzódások voltak láthatók a szeme körül. A találgatásokra szóvivője akkor rácáfolt, mondván, hogy Putyin csupán fáradt volt.

Azonban azóta is számtalan alkalommal foglalkozott a sajtó az orosz elnök feltűnően kisimult arcával, több megkérdezett plasztikai sebész is azt állítja, nyilvánvaló, hogy Putyin arcát feltöltötték.

Amennyiben ez így van, akkor Putyin most komoly gonddal néz szembe, ugyanis Oroszországba az elmúlt két hónapban háromszor kevesebb botox érkezett, mint az azt megelőző időszakban – írta meg a The Mirror nyomán a tények.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű