Pintér Sándor belügyminiszter július 31. hatállyal, indokolás nélkül visszavonta Urbán Zoltán László rendőr dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének vezetői kinevezését és rendelkezési állományba helyezte. Tisztségét ezután Nagy Ágnes rendőrezredes veszi át - írja az Új Szó Nálunk.
Urbán Zoltán Lászlót 2020. szeptember 1-jén nevezték ki a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság élére. Mostani utódát, Nagy Ágnest éppen egy évvel korábban nevezték ki a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesévé, onnan lépett most előre. Nagy Ágnes első nagy ügye egy szigetközi orvvadászcsapat kézre kerítése volt.
Nem ez volt az egyetlen személyi változás az országban. Ahogy arról lapunk is beszámolt, Már át is vette megbízását Vas megye új rendőrfőkapitánya 2022. July 29. 13:24 Pintér Sándor augusztus 1-jei hatállyal Pilisi Gábor rendőr ezredest bízta meg a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének.
Tiborcz János nyugdíjba vonulása óta ideiglenes főkapitánya volt Vas megyének, a belügyminiszter azonban most visszavonta Tánczi Tibor, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének ideiglenes vezetői megbízását, és visszahelyezte korábbi szolgálati beosztásába.