A koronavírus-járvány előtt naponta átlagosan 4200 fuvart bonyolítottak le az egyik legnagyobb budapesti társaság taxisai, ez ma csak 1200 körül van. Hétvégenként még ennél is rosszabb a helyzet: 300-400 alkalommal rendelnek taxit a fővárosban, írja az szmo.hu. A City Taxi elnöke a lap kérdésére elmondta, hogy a 74–86 ezer forintos fuvarszervezési díjat márciusban 25 százalékkal csökkentették, áprilisban és májusban pedig 25 ezer forint kedvezményt adnak a tagoknak. Tamás Miklós hozzátette, hogy a helyzetet szabadságolással, illetve fizetés nélküli szabadsággal próbálják áthidalni, és a taxisoknak csak a fele dolgozik egy-egy napon.
Az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint országos viszonylatban még ennél is rosszabb a helyzet: Metál Zoltán 90 százalékos visszaesésről számolt be a lapnak. Az elnök szerint százával adják vissza az engedélyeket a taxisok és más megélhetés után néznek. Akadnak olyanok is, akik a turizmus visszaesését, de leginkább a kijárási korlátozás időszakát kényszerszabadsággal próbálják túlélni. Metál Zoltán szerint megoldás lehetne, ha ebben a rendkívüli helyzetben a taxisok egyfajta futárként dolgozhatnának, vagyis külön engedély nélkül szállíthatnának csomagot. Ennek a szervezése már folyamatban van. Ettől függetlenül nem túl rózsásak a kilátások: az elnök szerint akár évekbe is telhet, hogy az ágazat újra elérje a 2019-es év végi állapotot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!