Az előzetes tervek szerint a jövő héten bejelenhetik a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjét, és kormányközeli források az ATV-nek azt mondták: Szentkirályi Alexandra neve hangozhat el.
Orbán Viktor miniszterelnök a decemberi Kormányinfón az ATV kérdésére mondta el, hogy március elején megnevezik a Fidesz főpolgármester-jelöltjét, addig minden más, ami ezen túl van, “budapesti kávéházi legenda”.
Akkor már számos név felvetődött, de egy esélyest lehetett végig rendre az elsők közt hallani: Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt. Ő az ATV kérdésére februárban egy Kormányinfón azt mondta: érti a találgatásokat, hozzá semmilyen felkérés nem érkezett, jelenleg a kormányszóvivői feladatokra koncentrál.
A lap megjegyzi, Tarlós István korábbi főpolgármester évek óta Szentkirályi Alexandrát tartotta a legalkalmasabbnak.