Elődöntőben a Körmend

Hátrányból fordított és győzte le az Atomerőmű együttesét a vasi csapat.

Nem tűnt túl jó előjelnek, hogy a mindent eldöntő utolsó meccs előtt a körmendi együttes irányítója Mike English civilben ült a kispadon. Az amerikai gerincre rakoncátlankodott, a következő meccsen azonban már játszani fog, mondták optimistán a körmendi szakvezetők. Optimistán hiszen, ha a szerdai meccset vereséggel zárják, akkor ez a meccs nekik a szezon utolsóját jelentette volna. De nem csak nekik, a Paksnak is. Így végletekig kiélezett találkozóra volt kilátás. A csapatok ugyanis az életükért küzdöttek.

A hazai drukkerek az első perctől kedve pokoli hangulatot teremtettek a csarnokban, a körmendi csapat pedig erre tett még egy lapáttal akkor, amikor az első kosarat Townes megszerezte. Az kezdeti öröm azonban hamar alábbhagyott, hiszen a Paks rendezte a sorait és gyorsan 6 pontos vezetést szerzett. Martic edző időt is kért, a sorokat rendezi azonban nem sikerült teljesen. Az, hogy 4 pontra olvadt a paksi előny, csak Sonyák utolsó másodperces triplájának volt köszönhető.

Fortress Lami-Véd Körmend - Atomerőmű SE - 5. mérkőzés
Kicsik és nagyok...
Vágvölgyi Bálint

A körmendiek folyamatosan gyötörték a vendégeket. A hazaiaknál főleg a két rutinos ős körmendi, Fodor Gergely és Németh István vette ki a részét a pontgyártásból. Utóbbinak sikerült is egyenlíteni. Azonban a nagyszünetre mégis a vendégek örülhettek jobban, mivel 3 pontos ASE vezetést mutatott az eredményjelző.

A harmadik 10 perc aztán már azt sugallta, hogy az elődöntőbe az ASE jut tovább, hiszen Kámán triplájával folytatódott a nagyszünet után a játék. Az Atomerőműnek ebben a periódusban minden dobás bement, a Körmend azonban csak sokszori próbálkozásra tudta bevenni a gyűrűt. A negyed 7. percében aztán visszajöttek a hazai remények. 7-0-s periódust produkált a Körmend, amivel egálra jött a részeredmény és ismét életre keltek a remények. Németh utolsó másodperces triplája pedig lelkileg is demoralizálta a vendégeket.

Végignézve az előző 4 meccset, már sejthető volt, hogy az Atomerőmű még az utolsó percben is támadni fog és meg fogja próbálni – a büntetőkkel operálva – megnyerni a találkozót. Az előző meccsek sormintáját követve ezúttal is ez volt a vendégek taktikája. Azonban bármennyire is volt meg a matematikai esélye az egyenlítésre, vagy a győzelemre a paksiaknak, az utolsó cérnaszálat, amibe még a vendégek kapaszkodtak, végül Ferencz vágta el, azzal hogy begyűjtötte a lecsorgó büntető labdát. Robbant a körmendi csarnok. A szurkolók hosszú perceken át ünnepelték az elődöntőbe jutott kedvenceiket.

A Körmend a szombaton megrendezésre kerülő Falco – Sopron párharc ötödik meccsén győztes együttessel dönti el, ki kerül a döntőbe.

Fortress Lami-Véd Körmend - Atomerőmű SE - 5. mérkőzés
...egyformán ünnapelték a Körmend elődöntőbe jutását.
Vágvölgyi Bálint

Zoran Martic, a Körmend edzője: Először is had gratuláljak az Atomerőmű edzőjének és játékosainak. Nagyon jó csapatuk van, nem volt egyszerű legyőzni őket. Az utolsó másodpercig küzdenünk kellett és nagyon keményen koncentrálni, hogy kiharcoljuk a továbbjutást.

Enrique Gutierrez Garcia, az ASE edzője: Bár, megvolt az esélyünk a győzelemre, a kritikus pillanatokban rossz döntéseket hoztunk. Gratulálok a Körmendnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport