Csakazértis! - 50 éves a körmendi kosárlabda klub

Könyvvel és a volt légiósok vendégszereplésével ünnepel az 50 éves körmendi kosárlabda klub.

Amíg szerda délelőtt a körmendi városi csarnok parkettjén a csapat edzett, addig a VIP teremben a klub egykori és mostani vezetői várták tájékoztatóra a sajtó képviselőit. A körmendi kosárlabda klub ugyanis fennállásának 50., az első bajnoki aranyérem megszerzésének pedig 25. évfordulóját ünnepli.

- Talán mondanom sem kell, hogy milyen jelentőséggel bír ez az 50 év. Én magam 1985-től vagyok a csapat tagja. Azóta 3 bajnoki címet nyert, és 6 Magyar Kupát a körmendi kosárlabda. A számolatlan második és harmadik helyről nem is beszélve. Nem csak a felnőtt csapatra, de az utánpótlásra is büszkék lehetünk. Bízom benne, hogy a jövőben is, nem csak a légiósok teljesítményére, de az utánpótlás tehetségére is számíthatunk – kezdte a sort Zsebe Ferenc, korábbi játékos, edző, jelenleg pedig a klub ügyvezetője.

50 éves a körmendi kosárlabdázás
A körmendi ikonok - Zsebe Ferenc, Bebes István, Faragó Gábor és Kristóf László - és az első bajnoki serleg
Bonyhádi Zoltán

Bebes István polgármester azt emelte ki, hogy bármerre is jár az országban és valakinek megemlíti a körmendi származását, annak két dolog kapásból eszébe jut: az egyik a Batthyány-kastély, a másik pedig a körmendi kosárlabda csapat. Lehet ennél jobb marketingje a városnak? – tette fel a költői kérdést a polgármester.

Az eseményen részt vett még Dr. Kristóf László, a klub egyik alapítója, aki szerényen hárított: ez az egyesület nem csak és kizárólag az ő érdeme, sőt. Ha sorra vennénk azt a sok mindenkit, aki így vagy úgy segített a csapat életben tartásában a hosszú évtizedek alatt, akkor lehetne csak igazán látni, hogy az ő szerepe mennyire minimális volt. Dr. Faragó Gábor, a klub egykori elnöke is azt emelte ki, hogy ez a 12 ezres kisváros mekkora összefogással bír, hogy a csapat megélhette az 50. jubileumot.

Egy kötetet is bemutattak a jubileum alkalmával, Németh Zsolt szerkesztésében a „Csakazértis lett!” című könyvet vehetik majd kezükbe a drukkerek.

50 éves a körmendi kosárlabdázás
Németh Zsolt, a Csakazértis lett! c. könyv szerkesztője
Bonyhádi Zoltán

Az április 22-i program menetrendje:

9:30 Az első szabadtéri pályától a Palazzo del Gango-ig

Emlékidéző séta a körmendi kosárlabdázás legendás, történelmi helyszínein Dr. Kristóf László kalauzolásával. Indulás a Rázsó Imre SzKKI melletti parkolóból.

10:30 Csak azért is lett!

A Körmendi Kosárlabdázás 50 éve c. kiállítás megnyitója, a „Csak azért is lett!” című könyv bemutatása a Sala Terrena Galériában, a Batthyány kastélyban.
A kiállítást megnyitja: Sterbenz Tamás, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára.
A kötetet bemutatja: Németh Zsolt, szerkesztő

11:30 Emléktábla leleplezése a Sportcsarnoknál

Ünnepi beszédet mond, az emléktáblát leleplezi Bebes István, Körmend Város Polgármestere

15:00 Kosárlabda mérkőzések a Sportcsarnokban

A pályán: az utánpótlás, a piros-fekete szurkolók, valamint az öregfiúk és az egykor a Körmenden pályán játszott légiósok. A belépés ingyenes!

A légiósok és a pályára lépő egykori játékosok névsora:

Madison, Edmonson, Toya, Lopatka, Thomas, Toroman, Leslie, Henderson. (Még nem teljes a lista)

Bebes István, Hódi László, Kardos László, Szalay György, Szájer József, Zsebe Ferenc. (Még nem teljes a lista)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport