Eggyel kevesebb, mint ősszel

November elején 6-2-re nyert a Fradi II. vendégeként az Admirál-Haladás VSE. A bajnokság második körében, a visszavágón 5-2-es szombathelyi siker született.

Az NB II-es futsal bajnokság 18. fordulójában, hétfőn este a nyugati csoport listavezetője, az Admirál-Haladás VSE a középmezőny alján tanyázó Ferencváros II. csapatát fogadta a Rohonci úti csarnokban.

Horváth Péter már az első percben megszerezte csapatának a vezetést. Ez volt a Hali 100. gólja a szezonban. Koronczai két perccel később kettőre növelte az előnyt. Igaz ugyan, hogy Balán révén szépítettek a vendégek, ám nem sokáig örülhettek, mert Koronczai vágott még egyet. A félidőben tehát 3-1-es szombathelyi előnnyel fordultak a csapatok.

A második játékrész elején ismét gyors gólváltáson estek át a felek. Szabó góljára Kővári felelt. Az Admirál győzelme tehát igazán egy percig sem forgott veszélyben, sőt a lefújás előtt nem sokkal még Czeglédi is bevette a vendégek kapuját, kialakítva ezzel az 5-2-es végeredményt.

Pálmay Tamás együttese 14 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel, 43 ponttal vezeti a tabellát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport