Keretbe foglalva

Sokáig tartotta magát a sereghajtó Érd az Admirál-Haladás VSE ellen. Pálmay Tamás együttese igazából a meccs elején és végén játszott jól, ám ez is elég volt a 8-4-es sikerhez.

Az NB II-es futsal bajnokság 20. fordulójában a listavezető Admirál-Haladás VSE az Érdi Asterix Futsal Clubot fogadta hazai pályán.

Már előzetesen borítékolható volt az újabb szombathelyi siker, nem csak a két gárda tabellán elfoglalt helyezése – a vendégek 4 győzelemmel és 13 vereséggel sereghajtók –, hanem az őszi találkozó alapján is. Akkor ugyanis Pálmay Tamás együttese lehengerlő második félidejének köszönhetően 16-3-ra nyert.

Az előző két hazai meccshez képest ezúttal jóval többen látogattak ki a Rohonci úti csarnokba.

Ezúttal az első játékrész hozta a gólzáport: Remekül, a terveknek megfelelően indult a meccs, Koronczai és Németh Péter góljaival 4 perc után már 2-0 volt ide. Aztán a negyed derekára ezt az előnyt sikerült megduplázni. Majd mikor már 6-1-es vasi vezetésnél mindenki azt hitte, el is dőlt az összecsapás, Tollasék gyorsan szépítettek. A félidőben 6-3 állt az eredményjelzőn.

Lendületben maradtak a vendégek, a szünet után feljöttek két gólra. Ezzel aztán el is lőtték minden puskaporukat. A zöld-fehérek viszont a hajrára megint megrázták magukat, és újabb két találatot szerezve eldöntötték a meccset.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport