Szombathelyen teret neveznek el Göncz Árpádról, sétányt Wagner Andrásról

Két belvárosi terület viseli majd a volt köztársasági elnök és a volt polgármester nevét.

Már korábban is szóba került a szombathelyi városi közgyűlésen, hogy közterületet neveznének el Göncz Árpád volt köztársasági elnökről és Wagner Andrásról, aki a rendszerváltás után nyolc évig volt a város polgármestere.

Göncz Árpád (jobbra) és Wagner András (középen) 1992-ben Szombathelyen.
BDK archívum - Benkő Sándor, 1992.

A február 24-i, csütörtöki közgyűlésre készült anyagból kiderül, hogy kiválasztották azt a két közterületet, melyek megkapják a két egykori politikus nevét, persze, ha a közgyűlés elfogadja a tervezetet.

A városháza mögött, a Rákóczi Ferenc utca elején, a Schrammel-gyűjtemény és az Iseum Savariense előtti területen található egy jelenleg névvel nem rendelkező közterület. Ez a tér kaphatja meg Göncz Árpád nevét.

Ez a tér kapja Göncz Árpád nevét.
Mészáros D. Zsolt

Az anyagban szerepel, hogy az önkormányzat felvette a kapcsolatot a volt köztársasági elnök emlékét ápoló Göncz Árpád Alapítvánnyal, akik elvi hozzájárulásukat adták a kezdeményezéshez. A névváltozás lakcímet nem érint, ezen a téren nincsenek lakóházak.

A Szent Márton utca jelenleg a Szent Erzsébet tértől (a Ferences-templomtól) a Zanati úti vasúti felüljáróig tart. Az utca belváros felőli része a Szent Erzsébet tértől a Gyöngyös-patakig tartó szakasza viszont már régóta sétálóutcaként működik. Ezt a szakaszt akarják elnevezni Wagner Andrásról, a Gyöngyös-pataktól a vasúti felüljáróig tartó rész megtartaná a Szent Márton utca nevet.

A leendő Wagner András sétány.
Mészáros D. Zsolt

Ezen a szakaszon viszonylag kevés, mindössze 22 fő rendelkezik állandó lakóhellyel, 2 fő tartózkodási hellyel, vagyis az átnevezés összesen 24 lakóhely/tartózkodási hely megváltozását jelentené. A cégnyilvántartásban 19 cég rendelkezik ezen az utcaszakaszon székhellyel, telephellyel. Az átnevezés a Szent Márton utca másik részén élők lakcímét, házszámát semmilyen formában nem érintené.

A közterületek elnevezéséről csütörtökön dönt a városi közgyűlés.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet