24 százalékról 13 százalékra csökkentette a kávé, a nem alkoholos italok és a közlekedési jegyek áfáját Görögország, az athéni repülőtér június 15-én nyit, illetve július elsejétől elindulnak a közvetlen járatok az országba. Minderre azért van szükség, mert Görögország gazdasága nagyban függ a turizmustól, és a tavalyi évben 30 millió turista látogatott az országba, ami lakosságának a háromszorosa - számolt be a Reuters.
Az egész évben nyitva tartó szállodák már június 1-jén kinyitnak, a többi hotel pedig június 15-én. Németországgal, Izraellel, Ciprussal és Bulgáriával állítja helyre legelőször a közlekedési kapcsolatokat az ország.
Azt ugyanakkor nem árt tudni, hogy bár nem kötelező a koronavírus teszt az országba való belépésnél, illetve természetesen karanténba sem kerülnek a turisták, azért tesztelhetik az országba látogatókat, illetve be kell tartani a koronavírus miatti előírásokat.
Görögországban egyébként 2850 Covid-19 esetet tartanak nyilván, és 166 halálos áldozatot követelt eddig a vírus, ami viszonylag alacsony szint a többi uniós országéhoz képest.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!