Greisinger Ottóné Kerecsényi Ilona az egyik első szombathelyi hölgy volt, aki saját jogán vált ismertté
- hangzott el a dombormű leleplezésekor.A nemrég felújított Mesevár Óvoda
Ilyen lett a felújított Mesevár Óvoda 2015. April 08. 19:18 épületét Kerecsényi Ilona családja építtette, ő maga itt élt 1921-től. Innentől volt a reálgimnázium tanára, később igazgatóhelyettese. Aktív volt, a nőmozgalmakban és a nők oktatásáért is komoly munkát végzett. Persze, ezek csak azok a pontok, amiket kiemeltek az ünnepségen, a Híres szombathelyi nők sorozatban két éve megjelent könyvben Kelbert Krisztina ennél jóval részletesebben ír Greisinger Ottóné Kerecsényi Ilona életéről.
A gyönyörű, a faltól térben is elmozduló emléktáblát Lieb Roland okleveles építész és szobrászművész készítette, és a Szombathelyi Szépítő Egyesület állította. Erdélyi Ilona, az egyesület elnöke és a város nevében dr. Takátsné dr. Tenki Mária leplezték le a műalkotást, rövid köszöntők mellett közreműködött Mayer Borbála és a helyi ovisok egy kis csoportja.
Az avatón megjelent Ráday Mihály is, aki az egyesület alapításának 130. évfordulója alkalmából a Város- és Faluvédők Szövetségének elnökeként tartott ünnepi közgyűlésen mondott beszédet.
Amúgy tudták, hogy a Szépítő Egyesület a legrégebben alapított ma is működő szombathelyi civil szervezet?
Már 130 éve fáradozik a városi környezet szebbé tételéért, a zöldterületek gyarapításáért, az építészeti örökség védelmén, valamint a helyi hagyományok ápolását segítő emléktáblák állításán.
Nekik köszönhetjük az oladi kilátót Múltbanéző: Az oladi kilátó 2009. October 31. 09:29 is.