Gulyás Gergely avatott emlékművet Kercaszomoron

Az 1920-as fegyveres felkelés emlékére állították.

A legbátrabb falu címet viselő Vas megyei község, Kercaszomor ékes példája annak, hogy néha a reménytelennek tűnő küzdelem megvívása is győzelemre vezethet és hozhat eredményt – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, amikor felavatta a település centenáriumi emlékművét, amelyet az 1920-ban indított honvédő fegyveres felkelés emlékére állítottak.

Gulyás Gergely ünnepi beszédében úgy fogalmazott: vannak helyzetek, amikor küzdelem nélkül nem lehet megmaradni, amikor bátorsággal és elkötelezettséggel reménytelennek látszó helyzeteket is megfordíthatunk, különösen akkor, ha az igazság a mi oldalunkon áll.

Ilyen helyzet volt az is, amikor egy kis falu lakói 1920. augusztus elején vállalták a fegyveres harcot a sokszoros túlerővel szemben, és noha a harcban nem győzhettek – hihetetlen módon és váratlanul – a Trianoni békediktátum ellenére is sikerült kivívniuk, hogy továbbra is Magyarországhoz tartozhassanak – mondta.

(MTI)

Kercaszomor, emlékmű avatás
MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek