"Elképzelhető, hogy a Fidesz nem fog tudni egyedül kormányt alakítani, így arra kérünk mindenkit, hogy a Fidesz mellett a Mi Hazánkat is ikszeljék be!" A mondat alatt pedig egy listás szavazólap.minta fotója áll.
Ez poszt indult el nemrég a közösségi médiában, és ez alapján tett feljelentést Gulyás Gergely, aki ezt a Facebook-oldalán jelentette be. Gulyás szerint a poszt bűncselekménynek, választási csalásnak minősül. Abban igaz van a miniszternek, hogy h valaki két helyre rakja az ikszet, az érvénytelen szavazásnak minősül.
A miniszter arra kérte követőit, hogy aki hasonló felhívást lát, a Facebookon jelentse a jogsértő tartalmat, és tegyen feljelentést a bejegyzés terjesztői ellen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!