Pénteken fél ötkor tartott Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, ahol bejelentették egyebek mellett, hogy az operatív törzs javaslata alapján a magyar gazdaság, az idősek és az iskolakezdésre készülők biztonsága érdekében szeptember 1-jétől újra az első hullám idején alkalmazott határvédelmi szabályok lépnek életbe.
Tehát újra lezárják a határokat, mert így a szabályok betartásával kordában tartható a vírus. Ennek értelmében magyar állampolgárok továbbra is szabadon utazhatnak, de hazaérkezéskor szigorú szabályokra kell készülniük. A külföldről hazatérőknek 14 napig vagy két negatív teszt bemutatásáig karanténba kell vonulniuk. A tesztek költségét ilyen esetben továbbra sem állja az állam, Gulyás Gergely külön kiemelte, hogy a Magyarországnál jóval gazdagabb Németország is áttér ugyanerre a sémára.
Abban az esetben viszont, amikor kontaktkutatás során kell elvégezni a teszteket, továbbra is téríti az állam a költségét. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy csak magyarországi, államilag elismert tesztet fogadnak el, mert ezt tartják csak biztosnak. Tehát a külföldön elvégzett teszt a határátlépésnél nem érvényes.
Szeptember elsejétől külföldi állampolgár Magyarország területére nem léphet be, persze kivételek lesznek, de erről a részletes szabályozás később jelenik meg. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, most már csak két színkód van érvényben: Magyarország zöld, minden más vörös.
A kormány döntött arról is, hogy 50 lélegeztetőgépet adományoznak Ukrajnába, a Kárpátaljára. Gulyás elmondta azt is, hogy azért vehet részt a kormányinfón, mert két negatív tesztje lett, és a tisztifőorvos engedélyezte neki.
Szóba került természetesen a tanévkezdés és az oktatás is. Az online oktatás egyelőre nincs kilátásban és nem készülnek egységes szabályra, külön mérlegelik majd a helyzetet az iskoláknál. Az Emmi nem tiltja meg, de nem is tanácsolja a tanévnyitó ünnepségeket, válaszolta a miniszter a Magyar Nemzet kérdésére. Azért dolgozik a kormány, hogy ne kelljen ismét bezárni az iskolákat, de a jelenlegi szabályok alapján egyesével, területi adatok alapján dönthetnek majd, hol kell bezárni az oktatási intézményeket.
Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, hogy egyelőre nem tervezik újra bevezetni a vásárlási idősávot és az új szabályok egy hónapig lesznek hatályban, októberben új döntéseket hoznak majd.