Időszerű volta a zebra felfestése, mivel a közelben csak két útkereszteződéssel távolabb lehetett zebrán átkelni az igen forgalmas főútvonal túloldalára. Annak rendje és módja szerint tehát felfestették a zebrát, villogó lámpákkal látták el a gyalogátkelőhelyet, még most is kint vannak a forgalmi rend változására utaló feliratok, s megfelelő távolságra a zebrától láthatók a gyalogátkelőhelyet előjelző táblák is.
Kit érdekel a zebra?
Mindez azonban az autósok, motorosok nagy részét hidegen hagyja. Mintha semmi sem történt volna, nem hogy megállnának a gyalogátkelő előtt, de még csak nem is lassítanak. Vannak, akik 70-80 kilométeres sebességgel hajtanak át rajta. Hogy a zebránál már átkelésre várakoznak a gyalogosok? Kit érdekel.
Igaz, ami igaz, nem igazán nagy a forgalom ennél az átkelőhelynél, leginkább akkor van gyalogosforgalom, amikor a közeli vendéglőben rendezvényeket tartanak. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy nem kell figyelembe venni a közlekedési szabályokat. S még csak azt sem lehet mondani, hogy sokan rutinból vezetnek, hiszen a gyalogátkelőhelyet egyszerűen nem lehet nem észrevenni.
Életben maradni
A napokban egy környéken lakó idősebb hölggyel várakoztunk az átkelésre, s bizony nagyon oda kellett figyelni, hogy ép bőrrel megússzuk.
„Itt szoktam áttolni a biciklimet, s sokszor percekig nem merek átkelni. Jönnek, mint az őrültek. Ritka, hogy már időben lassítanak és megállnak. A múltkor csaknem elcsaptak, egy autó vezetője úgy fékezett, hogy belecsúszott a zebrába. Elképzelheti, mennyire megrémültem. Már előre félek az iskolakezdéstől, amikor hömpölyög a forgalom ezen az úton, s ha nem állnak meg, jó pár percet öregedhetek még az út szélén. Ha nem itt tolnám át a kerékpáromat, hanem áthajtanék az útkereszteződésen, talán már nem is tudnánk beszélgetni – vélekedett, s mikor elült a forgalom, végre biztonságosan átkelhettünk.
Azt pedig el lehet képzelni, mennyire kell vigyázni az úton való átkeléssel annál az útkereszteződésnél, ahol nincs kijelölt gyalogátkelőhely.