Gyárfás per - tagadja bűnösségét a volt Nap TV tulajdonos

Állítása szerint nincs mit beismernie.

Tagadta bűnösségét a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberöléssel megvádolt Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén kedden.

Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki az emiatt kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti. Az ügyészség jelen eljárásban azzal vádolja Gyárfás Tamást, hogy ő bízta meg az azóta már más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert Fenyő János megölésével, és Portik Tamás meg is szervezte a gyilkosságot. Emiatt Portik Tamás ellen is folyamatban van perújítási eljárás, melyet egyesíthetnek a Gyárfás Tamás ellen folyó eljárással.

Az előkészítő ülésen röviden ismertetett vád szerint Fenyő és Gyárfás között az 1990-es évek elején üzleti, elszámolási viták, hatalmi harc robbant ki az RTV Újság és a Nap TV miatt. Perek indultak, nyilvánosan fenyegették egymást a felek, Fenyő terhelő adatokat próbált gyűjteni Gyárfásról, és lejárató cikkeket íratott róla a Népszavában.

Érkezés
infostart

Emiatt Gyárfás Tamás elhatározta, hogy megöleti riválisát. Előbb Tasnádi Pétert bízta meg azzal, hogy 12 millió forintért végezzen Fenyő Jánossal. Tasnádi Péter ebből 6 milliót meg is kapott, de nem teljesítette a megbízást, ezután fordult Gyárfás Tamás Portik Tamáshoz, hogy ölesse meg Fenyőt. A vádhatóság 52 tanúval, okiratokkal, szakértőkkel és "legfőképp" a Portik és Gyárfás közti, Portik által rögzített hangfelvételekkel kívánja bizonyítani a vádlott bűnösségét - közölte az ügyész.

Ezután Gyárfás Tamás felolvasta az előkészítő ülésre készített védekezését, melynek lényege, hogy az ügyészség feltételezése abszurd, az ő személyiségétől idegen az erőszak. Fenyő Jánossal fennálló lényeges nézeteltérései pedig már több mint egy évvel a gyilkosság előtt lezárultak, ezért nem is állt érdekében megöletni riválisát. Leszögezte: nem ismeri be bűnösségét, mert nincs mit beismernie. Sem Portik Tamást, sem Tasnádi Pétert, sem senki mást nem bízott meg gyilkossággal - fűzte hozzá.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek