Gyengül az Európai Néppárt, jönnek fel a szociáldemokraták

Salvini pártcsaládja erősödik, de így is elhanyagolható befolyásuk lesz az európai politikára.

Egyre közelebb vannak az európai szociáldemokraták ahhoz, hogy az Európai Parlament legerősebb pártcsaládját alkothassák, közben gyengül az Európai Néppárt - derül ki a Politico legfrissebb, az európai parlamenti választásokra készülő mandátumbecsléséből. A Frans Timmermans vezette szocialisták most 149 mandátumra számíthatnak, Ez jelentős javulás ahhoz képest, hogy az év elején még 124 képviselőt jeleztek nekik a becslések.

2019 European Elections

Az eddig magabiztos előnyben lévő Európa Néppártnak közben egyre kevesebb helyet jósolnak: míg az április 10-i becslés alapján még 181 képviselőt vártak nekik, addig pénteken már csak 170-re tették ezt a számot. Manfred Weber pártja még vezet, de ha kizárják a Fideszt, vagy a magyar kormánypárt önként kilép a pártcsaládból, akkor elveszítik azt a 10-14 mandátumot is, amit a Fidesz várhatóan megszerez május 26-án.

A nemrég Magyarországon járt Matteo Salvini alapította új, szélsőjobbos pártcsalád közben jön fel, igaz, jelenleg csak 68 képviselőre számíthatnak a Politico szerint. Ha hozzájuk akarna csatlakozni Orbán Viktor és pártja, akkor sokkal kisebb súlyú frakcióban ülnének a fideszesek.

Orbán Viktor és Matteo Salvini
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A helyzetet bonyolítja, hogy nem tudni, a britek az EU tagjai lesznek-e még az EP-választáskor. Ha igen, akkor ők is szavaznak, és a brolt pártok is kapnak mandátumokat, a jelenlegi becslés az ő részvételükkel készült. Mivel a Nagy-Britanniában kormányzó konzervatívok nem az EPP tagjai, a legtöbb mandátumra számító Brexit párt is a pártcsaládon kívül van - miközben a Munkáspárt a baloldali frakció tagja. Ez pedig megboríthatja az erőviszonyokat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet