Sírva nézték végig a gyerekek Pécsen, ahogy szüleik rabolni akartak

Tizenkét évet kaphatnak.

Két kisgyerek sírva nézte végig egy pécsi buszmegállóban, ahogy szüleik megpróbálták elvenni egy férfi pénztárcáját. Az elkövetők lökdösődtek és kiabáltak is a férfival, a látványtól a gyerekek sokkos állapotba kerültek. A szülőket végül elfogták és őrizetbe vették. írja a hvg.hu.

"Nem csak az a probléma, hogy egy rablási kíséreltet próbált meg az elkövető végrehajtani és lelökte a sértettet a buszról és mivel nem sikerült elsőre a rablás ezért megpróbálta még egyszer kirabolni úgy, hogy az elkövetők gyermekei ezt végignézték, tehát egy plusz tényállás is megvalósult, a kiskorú veszélyeztetése, így vele szemben halmazati büntetésül, tizenkét év szabadságvesztés is kiszabható" - fogalmazott Meggyes Attila ügyvéd.

Az elkövetőket a rendőrség letartóztatta, mindketten őrizetben vannak, előzetes letartóztatásukról később döntenek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek