Nyomozati szakasz két fogás között: Gyilkosság és vacsora

Új műfajról hallottunk, mely hívogató volt, így elmentünk. Gyilkosság a Vacsorán. Bizarrul hangzott, mégis inkább izgalom, Poirot, Miss Marple, Sherlock Holmes, Columbo és gasztronómiai élmények jutottak nekünk.

Megyeszékhelyünkön végre van állandó kőszínház, még ha bérletes előadásokra ezek előtt is járhattunk a Művelődési és Sportházba. Aztán júliusban-augusztusban elmaradhatatlannak bizonyultak – immáron három évtizede – a kőszegi Várszínház darabjai. Létezik azonban egy olyan, angol gyökerű, de hazánkba Olaszországból érkezett előadásforma, ami teljesen új értelmet ad a gasztronómiának és a színháznak. Ráadásul nem is akármilyen formában: a színház és a krimi kedvelői új izgalmakkal színesíthetik élményeiket.

A helyszín egy budai étterem: ketten érkezünk, ám egy hatfős asztalnál két másik párral ültetnek minket egybe. Látjuk, vannak 8 és 10 fős társaságok is. Az asztalokon információk: a színházi brosúrában a szereposztást és esetleg a szerző életútját láthatjuk, itt azonban rögtön olyan adatokat tudhatunk meg, amik a nyomozásban segíthetnek majd. Nyomozás? Persze, hiszen a Gyilkosság a Vacsorán előadására ültünk be.

Szerelem vagy ármány
Nyugat.hu

A történet abszolút valós idejű: miközben a pincér felszolgálja az üdvözlőitalt, négy színész jön közénk, bemutatkozik és megköszöni, hogy elfogadtuk meghívásukat az évfordulós vacsorára. Évforduló? Igen, hiszen a három fiútestvér édesapja rejtélyes körülmények között pont egy éve hunyt el...

Szeptember óta Budapesten, júliusban már Szombathelyen is

Nyugat-Európában már elterjedt ez az előadástípus, és az első darabot Budapesten tavaly szeptemberben mutatták be. A színészek között több társulati tag (Új Színház, Szegedi Nemzeti Színház, Győri Nemzeti Színház), szabadúszó és főiskolai hallgató is van. Többek Jordán Tamástól is tanulták a színészkedés csínját-bínját. Az interaktív előadások elindultak vidékre is: bemutatkoztak Győrben, Debrecenben és Szombathelyen is tervezik azt július elejére.

Az asztalok között zajlanak az események: hamar kiderül, hogy a három testvér pontosan tudja, mi is történt egy éve. Azonban az infókat csak csepegtetik, így az asztaltársaságoknak - vagy inkább nyomozócsapatoknak - apró darabokból kell összeraknia a teljes képet. Nem egyszerű, hiszen meg kell különböztetni a hazugságokat a tényektől, és figyelni kell, a néző tehát egyben szereplő is: pontosan ugyanannyit tud az éppen folyó eseményekről, mint a többiek. A fantáziára és a józan ítélőképességre kell hagyatkozni: ezek azok, amik segíthetnek a rejtély megoldásában. Hiszen a nyomokat nem csak keresni kell, meg is kell fejteni, mi is volt az indíték, mi volt a gyilkos fegyver, ki volt az elkövető...

Káin és Ábel
Nyugat.hu

Négyfogásos menü

Nem klasszikus szünet van a jelenetek között, hanem a fogások érkeznek sorban: előétel – leves – főétel – desszert. Közben pedig a finom ételek fogyasztása mellett gondolkodni kell: zörögnek a tányérok, koccannak a poharak, összesúgnak az asztaltársak. Hiszen egyben egy interaktív verseny is ez: az előadás végén az asztaltársaságok mindegyike elmondja, az ő megítélésük szerint ki az, aki az egész eseménysor mögött áll. A színészeknek is nagy kihívás a szereplés estéről estére: mindig más kérdésre, más megközelítésű felvetésre kell válaszolniuk – azaz, a sokak által kedvelt műfaj, a bűnügyi előadás egyszerre válik testközelivé, játszhatóvá és alakíthatóvá.

Bemutató Szombathelyen

Júliusban akár Szombathelyen is láthatjuk a darabot: a Claudius szálloda tűzi műsorára a Gyilkosság a Vacsorán, Vérkötelékek című előadását.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra