Szekszárdon vasárnap nemcsak a hívek tértek meg, hanem egy betörő is – a rendőrség segítségével. A 44 éves nagykanizsai férfi úgy gondolta, hogy a mise után nemcsak lelki békével, hanem némi készpénzzel is távozhat a szent helyről. A terv egyszerű volt: elbújni a gyóntatófülkében, kivárni, míg mindenki hazamegy, majd megcsapolni a perselyt. A kivitelezés viszont már kevésbé volt isteni sugallat.
A templom riasztója – amely, mint kiderült, nemcsak a sátánt, hanem a betörőket is érzékeli – bejelzett, miután a sekrestyés távozása után a férfi akcióba lépett. A biztonsági cég értesítette a sekrestyést, aki visszasietett, és a templomajtót rázárta a betörőre - derült ki a police.hu-ról.
A rendőrök hamar megérkeztek, és kiszabadították a férfit – na, nem a bűneiből, csak a templomból. A tolvaj elmondása szerint vonattal érkezett a városba, és „gyors pénzre” volt szüksége. A célpont a cserkészeknek szánt adomány volt, nagyjából 30 ezer forint értékben. A pénz még aznap visszakerült a templomhoz, a betörő pedig nem a gyóntatófülkébe, hanem a bíróság elé kerül.