Győr: A szülők befogadták a lányát és annak férjét, aki cserébe válogatott módon bántalmazták őket

Az idős nénit többször kizárták, ilyenkor a lépcsőházban sírdogált.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival és feleségével szemben, akik beköltöztek a nő szüleihez, majd bántalmazták az idős szülőket – közölte lapunkkal a megyei főügyészség.

A vádirat szerint a házaspár 2020 körül költözhetett a nő szüleihez egy győri lakásba. A lakás nagyszobájában lakott a férfi, a konyhában a felesége, míg a kisszobában az idős házaspár.

A férfi és a nő nem dolgoztak, jövedelmük nem volt, az idős néni támogatta őket a nyugdíjából.

A vádlottak rendszeresen alkoholt fogyasztottak és napi szinten veszekedtek az idős házaspárral: őket megalázó kifejezésekkel illették, lökdösték, nem engedték, hogy a konyhába kimenjenek, többször megtiltották nekik a mosdó használatát is. A nénit a lakásból is kizárták, ilyenkor a lépcsőházban sírdogált.

A bácsi halálát követően néhány nappal egy konfliktus során a férfi meglökte a 87 éves, törékeny testalkatú nénit, aki ettől nekiesett a szekrénynek. A néni telefonon próbált segítséget kérni, de kivette a sértett kezéből a telefont és azzal fejbe ütötte a nénit. A néni el akart menekülni, a férfi azonban nekinyomta az ajtófélfának a sértettet és rátolta a fejére az ajtót.

A néni nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el és végül a szomszédtól tudott segítséget kérni.

Mivel vádolják a házaspárt?

Az ügyészség a házaspár mindkét tagját kapcsolati erőszak vétségével, a férfit ezen felül a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével és személyi szabadság megsértésének bűntettével is megvádolta.

A büntetési tétel a nővel szemben 2 év, a férfival szemben a halmazati szabályokra tekintettel négy és fél év.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek