Kora tavaszi sebességrekordok

Csupán néhány napig tartott a márciusi gyorshajtási verseny Vas megyében, a néhány tavaszi nap így is szép eredményeket hozott.

Március első hetében még azt hihettük, hogy itt a tavasz, a napsütés, és a száraz burkolatú utak időszaka. Néhány versenyző be is melegített, igaz, később a havazás és a hófúvás miatt nem indultak el az újabb futamok.

Azért születtek szép eredmények, a lakott területen kívüli kategóriában a dobogóhoz legalább 145 km/h-t kellett telesíteni. A kategória aranyérmese ennél is jobb volt, 153 km/h-t teljesített a 89-es főúton.

A győztes: 153 km/h a 89-esen
A győztes: 153 km/h a 89-esen
Nyugat.hu

Mellékútnak tűnik a Vasasszonyfa és Tömörd közti út, de az előző hónapokhoz hasonlóan, márciusban is sikerrel töltötte be a versenypálya szerepét. Ezüstérmesünk itt mutatta be 149 km/h-s gyakorlatát.

Az ezüstérmes, Vasasszonyfa és Tömörd között
Az ezüstérmes, Vasasszonyfa és Tömörd között
Nyugat.hu
A bronzérmes 145 km/h-t teljesített, a helyszín a 87-es főút.
145-tel a 87-esen
145-tel a 87-esen
Nyugat.hu

Lakott területen belül két értékelhető teljesítmény született, igaz, ők sem kispályáztak. A nyertes Lukácsházán száguldott végig, éppen százzal.

Lukácsházán 100 km/h-val
Lukácsházán 100 km/h-val
Nyugat.hu

A kategóriában még egy díjat adunk át, az ezüstérmet ez az autós érdemelte ki, azért, mert Kőszegszerdahelyen 98-ig hagyta futni a kilométeróra mutatóját.

Köszegszerdahely, 98 km/h
Köszegszerdahely, 98 km/h
Nyugat.hu

A bemutatott autók vezetői, illetve üzembentartói 60 és 90 ezer forint közti csekkre számíthatnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló