Várhatóan november végére befejeződik az ELTE Pável Ágoston Kollégium Magyar utcai épületének felújítása Szombathelyen - közölte megkeresésünkre Babos János, az egyetem szolgáltatási igazgatója.
Mint arról lapunk is beszámolt, a kollégium felújítása tavaly októberben kezdődött
Októbertől már tényleg elkezdődik az ELTE szombathelyi kollégiumának felújítása 2025. October 01. 12:41 . Emiatt kisebb zűrök is kialakultak
Ezért veszthet el hallgatókat? Egyre zűrösebb az ELTE szombathelyi kollégiumának felújítása 2025. August 30. 13:23 , hiszen 244 hallgatót kellett elhelyezni más épületekben.
Babos korábban azt közölte, várhatóan idén júliusra végeznek a felújítással. Ennek ellenére a Magyar úti épületet még mindig állványok takarják, és a területen javában dolgoznak a munkások is.
A szolgáltatási igazgató most azt írta, a felújítás azért csúszott, mert a bontás alatt kiderült, a homlokzatot meg kell erősíteni, hogy elbírja a rá kerülő többlet terheket. Ez a nem várt probléma statikai felülvizsgálatot, terv felülvizsgálatot és kivitelezői pótmunkákat (homlokzati megerősítés) hozott magával, így eltolódott a homlokzati munkák befejezési határideje.
Hozzátette, ha minden a terv szerint alakul, november végére elkészül a homlokzat és lebontják az állványokat is.
De persze nem csak ennyiből áll a felújítás: Babos János szerint szigetelnek, nyílászárókat cserélnek, napelemeket telepítenek, illetve úgynevezett primer és szekunder oldali gépészeti rendszereket (pl. fűtés és légtechnika) cserélnek. Emellett a kollégiumi lakószobákban belső helyreállítási, építőmesteri munkák is zajlanak.
Az igazgató azt is közölte, mivel a kollégium még mindig zárva tart, ezért a hallgatókat a tavaly bevezetett rendszer szerint az ELTE Ady és Deák téri kollégiumaiban helyezték el.