A miniszterelnök január elején levélben keresi meg azokat a Fidesz-támogatókat, akik erre korábban felhatalmazást adtak - közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel.
Hidvéghi Balázs a közleményben azt írta: a kormányfő a levélben szót ejt a 2019 tavaszán tartandó európai parlamenti választásról, amelynek tétje nagyobb lesz, mint a korábbi években bármikor.
A napi migránsüzenet mellé csekket is kapsz, hogy pénzadománnyal járulj hozzá a Fidesz európai parlamenti választási kampányához.
Hangsúlyozta, Brüsszel a sorozatos terrortámadásokból mit sem tanulva továbbra is bevándorlókontinenssé akarja tenni Európát, és ezt rá akarja erőltetni a nemzetállamokra. "Mi magyarok ezt nem fogadhatjuk el" - tette hozzá.
A kommunikációs igazgató tudatta azt is, hogy a miniszterelnök levelének címzettjei csatolt csekk segítségével pénzadománnyal járulhatnak hozzá a Fidesz európai parlamenti választási kampányához.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!