Hadházy Ákos, független képviselő Facebook bejegyzésében tette közzé a kínai vakcinák beszerzésénél tapasztalható anomáliákat. Mint írja:
„A zűrös hátterű magyar cégtől kétszer annyiért vette a kormány a kínai vakcinát, mint amennyiért megszerezhette volna. Néhány napja például Szenegál 200 ezer adagot kapott Kínától 3,8 millió dollárért, azaz adagonként 19 dollárért. Orbán 30 Eurót fizetett adagonként a zűrös cégnek.
19 dollár = 19x304 = 5770 Ft. 30 Euró = 30x366= 10950 Ft. Majdnem dupla ár. Istenkém, amíg az állami Airbus ideért vele, megdrágult.
Szinte biztos voltam benne, hogy a csomagolócég megduplázza majd az árat, mert mindig ezt csinálják, de nem gondoltam, hogy ez ilyen gyorsan kiderül majd. És titkon reméltem, hogy legalább most az egyszer, ennél a járványnál lesz bennük egy minimális gátlás. Hát nem volt.
A közvetítőcég igénybevételére SEMMI szükség nem volt, hiszen maga Szijjártó dicsekedik vele, hogy ő bulizza ki a szállítmányokat. Az orosz vakcinát is közvetlenül az oroszoktól vette az állam (mondjuk ott sem a gyártótól, lehet, hogy ott Putyinnak adózik a közbevetett cég), tehát a kínait is vehettük volna közvetlenül. A Danubia Pharma amúgy egy zűrös cég, már én is találkoztam a nevével egy korrupcióinfón.
Egyelőre nem tudni, ki a friss tulajdonosa, de az biztos, hogy papíron ugyanaz a Tuza Máté nevű emberke vezeti, aki a Budapest Bank ügynökeinek („pénzügyi tanácsadóinak”, üzletkötőinek) listáján is szerepel.
Szóval lehet, hogy Orbán ezért ment ki maga a reptérre, jó érzés lehet látni, ahogyan jön a pénz. Ezen az üzleten ugyanis valaki 20 milliárdot kaszálhat.
A legfontosabb azonban: az sem lenne baj (na jó, az lenne), ha ötszörös áron jönne a vakcina, ha elküldenék mellé a megbízható, 3. fázisú klinikai vizsgálatok eredményét. Ez azonban tudtommal még mindig nem volt rajta az állami gépen. A kínai oltás így egy kísérlet. A kísérletnek persze lehet jó vége is. Nem gondolom, hogy kockázatos lenne beadatni ezt az oltást, az viszont sajnos tény, hogy a hatékonyságáról egyelőre nincsen megbízható adatok. A szenegáli beszerzésről itt lehet olvasni.
Az RTL is beszámolt arról, hogy a teljesen indokolatlanul közbeiktatott közvetítőcég horribilis hasznot tehetett el a kínai vakcinák behozatalakor. Kevés ennél nagyobb aljasságot láttam eddig, pedig higgyék el, láttam párat. Mindenesetre abba a nagy repülőbe még mindig nem fért bele az a pár ezer oldalnyi papír, ami a kínai vakcina hatékonyságát bizonyító dokumentációt tartalmazza.”