Ő is meglepődött, és a videót készítő férfi is.
Egy hajléktalan férfi kéregetett még tavaly Newcastle-ben egy kávézó teraszánál, amikor az egyik vendég odaadott neki egy bankkártyát, persze PIN-kóddal együtt. Azt mondta, vegyen ki róla 20 fontot. A hajléktalan férfi egy rövid idő után vissza is tért, hogy megmutassa a bizonylatot a tranzakcióról.
Az eset egy részét az egyik szemtanú, Jack Fade vette videóra, amit március 17-én posztolt ki Facebookon.
Nekem senki se mondja, hogy Newcastle nem a világ legnagyszerűbb helye
- írta a posztban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!