Nemrég írtuk Félbeszakadt a Haladás meccse a Szusza-stadionban 2017. September 23. 19:08 , hogy félbeszakadt a Vasas-Haladás meccs a Szusza-stadionban. A rangadó.hu beszámolója szerint a 20. perc után beszakadt félbe a bajnoki meccs, mivel a hazaiak kapujánál a világítás felmondta a szolgálatot. Vad II István játékvezető a meghibásodás miatt a csapatokat az öltözőbe irányította.
Információik szerint a biztosítékokkal volt probléma, a szakemberek el is kezdték a javítást, de 19.20 perckor a bíró kijött a pályára és lefújta a mérkőzést. A Vasasnál is megerősítették a hírt, miszerint a technikai problémát nem sikerült megoldani, a találkozót nem folytatják, azt egy későbbi időpontban rendezik meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!