Kicsinyes bosszú a Haladás nulla forintja

Olimpikonok és NB1-es sportolók maradnak fizetés nélkül. Interjú Kovács Előddel, a Haladás VSE elnökével.

A szombathelyi közgyűlés - annak ellenére, hogy a teremben közel száz haladásos sportoló, edző és szimpatizáns is összegyűlt – nulla forintot állapított meg a Haladás VSE támogatására a 2013-as évre. Furcsa megkoronázása volt az elmúlt néhány napnak, amikor Puskás Tivadar mosolyogva köszöntötte a szintén haladásos Hatos Gábort, olimpiai bronzérmét ünnepelve és Hende Csaba optimistán üdvözölte a Szombathely birtokába ingyen került MÁV ingatlanokat. Kovács Elődöt, a HVSE elnökét kérdeztük, hogyan tovább?

A küldöttgyűlésen nem volt kihívója Kovács Elődnek
vb

Január 31-én választották meg a Haladás VSE elnökének, február 28-án pedig a szombathelyi közgyűlés úgy döntött, hogy 0 forint támogatást ad a HVSE-nek. A két esemény között van összefüggés?

Én szerintem van. Információim szerint az egyik városvezető szerette volna elérni, hogy az ő általa preferált személy irányítsa az egyesületet. Ezt pedig úgy szerették volna elérni, hogyha az elnöki és az ügyvezető elnöki posztot összevonják. Amit egyszerűen nem is tudom, hogy hogyan gondoltak, mivel ehhez alapszabály-módosítás lett volna szükséges. Ami nem volt a Haladás küldöttgyűlésének napirendjén. Mi arra készültünk, hogy a fair play szellemében, hiszen mégiscsak sportegyesületről van szó, a helyszínen is engedjük a jelöléseket. A szakosztályok ugyanis a megválasztottakon kívül más személyt nem jelöltek az elnöki és az ügyvezető elnöki posztra. Az elnökségi tagok közé 13 vagy 14 jelölés érkezett. Mi ezért is készültünk a helyszíni jelölésre, de ellenfél nem érkezett. Mi azt szerettük volna, ha úgy válunk legitimmé ebben a vezetésben, hogy más személyek is megküzdenek ezért a tisztségért. Erre nem került sor, majd ezután szembesültünk azzal, hogy a Sport Bizottság és a Gazdasági Bizottság ülésén 0 forint támogatást állítottak be nekünk. Miközben mi 3 héten keresztül próbáltunk egyeztetni polgármester úrral illetve a sportért felelős alpolgármesterrel az elképzeléseikről és a Haladás jövőjéről. Erre nem kaptunk lehetőséget. Ezért kellett ilyen nagy számban, közel száz sportolóval, edzővel és szimpatizánssal, bevonulni a szombathelyi közgyűlésre.

Ez most végképp eldőlt, hogy nulla forint támogatást kapnak erre az évre, vagy azért ennek a történetnek itt még nincs vége?

Én bízom benne, hogy nincsen vége. Többezres demonstrációt tervezünk szervezni. Emellett megteszünk minden olyan lépést amit csak lehet. Megkeressük az országgyűlési képviselőket, miniszterelnök urat, kormánytagokat, sportért felelős embereket, komoly szponzorokat, annak érdekében, hogy ez változhasson. Egy költségvetés módosítást bármikor tudna eszközölni a közgyűlés. Hogy egy 94 éves patinás sportegyesület ilyen elismerésben részesüljön, miközben hetekkel előtte bejelentik, hogy a HVSE működésének biztosítása elsődleges céllal, ingyenes tulajdonba kerülnek a MÁV-ingatlanok, majd néhány nappal előtte köszöntik az egyesület színeiben versenyző Hatos Gábort, olimpiai bronzérme kapcsán, majd nulla forint támogatást kapunk, én ezt nem tudom másnak nevezni, mint kicsinyes bosszúnak.

Puskás itt még mosolygott Hatosra, csütörtökön pedig nulla forint támogatást adtak egyesületének
Mészáros Zsolt

Lazáry Viktor, sportért felelős alpolgármester úgy nyilatkozott, hogy hajlandó önökkel tárgyalni, de csak akkor ha minden szót jegyzőkönyveznek és hangfelvétel is készül. Mitől tarthat?

Nyilván neki erre megvan az oka, de azt nem tudom, hogy mitől félhet. Azt sem tudom mire alapozza ezt az egészet, hiszen köztünk soha nem zajlott le négyszemközti beszélgetés. Főleg olyan nem, amiből bármi sajtónyilvános hang kikerült volna. Abszolút nem értem ezt a fajta megnyilvánulását, nyilván ez egy politikai megnyilvánulás volt.

Hány ember van most veszélyben?

Direkt módon 72 alkalmazott és az ő családjaik, akiknek megélhetése az elsődleges szempont. Illetve indirket módon hatszáz sportoló és az ő szüleik, nagyszüleik. Több ezer ember érintett ezáltal itt Szombathelyen.

Az talán mindenki számára világos, hogy a sportban, bizony sokszor kell várni a pénzekre. A szponzori és egyéb pénzek is szoktak csúszni. Mennyire számítottak most erre a pénzre?

Természetesen számítottunk rá, hiszen nekünk elsődleges fenntartónk az önkormányzat és jól látszik - és köszönet a MÁV-nak és a Nemzeti Vagyonkezelőnek is -, hogy az ingatlanok átadásának szándéka és célja is, az egyesület működési feltételeinek a biztosítása. Azt látni kell, hogy mi nem vagyunk egy termelő vállalat. Nincsenek termékeink amiket elő tudnánk állítani. Hiszen a sportolók nem termékek. Az, hogy mi a jövő nemzedékét az egészséges életre próbáljuk nevelni, az sem tekinthető terméknek. De nagyon fontos szempont, hogy költünk az egészséges életre való nevelésre és a sportszeretetre, a fair playre, vagy a későbbiekben ezt az összeget egészségügyi ellátásokra kell költeniük az embereknek.

Az önkormányzat támogatása nélkül az egyesület működés-, és fizetésképtelen. Lazáry Viktor nagyon jól tudta, hogy 2011 vége óta, komoly adósságokkal küzd az egyesület. Hiszen dokumentáltan, átvetetve az ő, vagy polgármester úr titkárságával, 2011 év vége óta, többször írásban, tételesen megküldtük részükre ezeket az információkat. Amit ők most kitaláltak, hogy a szakosztályok pályázzanak támogatásra és valamilyen szintű támogatást kapnak, az tulajdonképpen kezelhetetlen. Hiszen az egyesület rendelkezik egy 35-40 millió forint közötti, állandóan változó adósságállománnyal. Amit ha nem rendezünk, akkor jogi útra lépnek velünk szemben, ez egyébként egyes esetekben már el is kezdődött. Így hiába pályáznának a szakosztályok forrásra, aminek egyébként is több hónapos átfutási ideje van, mire a pénz megérkezik, miközben nekünk pár nap múlva, a törvényi előírásnak megfelelően, már béreket kellene osztanunk. A tekintetben is hiába pályáznának, ha az egyesülettel szemben bármilyen felszámolási vagy jogi procedúra kezdődne, elvesznének a versenyjogok. Nem tudnának versenyezni a sportolók. A sakkozók, röplabdázók, futsalosok, kézilabdások és így tovább.

Szombathelyé a MÁV ingatlanok - Hajrá Haladás! Hajrá Szombathely! Hajrá magyarok! – mondta Hende akkor
Bonyhádi Zoltán

Ez oda vezetne, hogy szétesne a klub.

Így van. Ugye nem titkolt célja a városvezetésnek, és ez egy vezető szájából hangzott fel, hogy ők nem támogatják, hogy két dobószakosztály működjön a városban. A Fazekas Robi és Annus Adrián féle vonulat - ami most már Hudi Ákossal is bővült - valakinek böki a csőrét, és nyilván ebben szeretnének változást. Mi meg nem szeretnénk.

Az olimpikon birkózókat és edzőjüket (mind Haladás-sportoló) köszönti a város - múlik a dicsőség?
Vágvölgyi Bálint

Milyen a hangulat most a Haladásban, hogy lehet így dolgozni az edzőtermekben?

Óriási felháborodás van az egyesületben, amit mi, Kovács Laci ügyvezető barátommal megpróbálunk természetesen csillapítani, és megkeresni azokat a racionális lépéseket, amik esetleg eredményre is vezethetnek. Egyszerűen értetlenül áll mindenki ez előtt. Hiszen azt azért tudni kell, hogy a tisztújítás előtt Lazáry Viktor alpolgármester úr több szakosztályvezetőt, illetve prominens egyesületi sportolót, edzőt magához hívott, sőt, még a jelölő bizottság elnökét is, és próbálta megmondani azt, hogy mi lehet az az ideális kimenetele a január 31-i tisztújító gyűlésnek, ami jó lehet az egyesületnek. Hát igen, beigazolódott, hogy miután nem az lett a végkimenetele, rögtön egy nulla forintos működési támogatással honorálta ezt, az ő előterjesztésében elkészült javaslat. Azért azt még kiemelném, hogy ha racionálisan gondolkodunk, és a magyar sport vagy a Haladás VSE finanszírozásába vonjunk be szponzorokat, és ne csak önkormányzati forrásra építkezzen az egyesület. Hát az, ami most itt történik, megint több évre ellehetetleníti az esélyét is annak, hogy szponzorokat be tudjunk egyáltalán vonni. Hiszen egy ilyen klímába, egy ilyen környezetbe ki az, aki adja a nevét a végveszélyben lévő egyesülethez, ami ki tudja meddig áll még fent. Ez egy óriási taktikai hiba volt, és minimum az lett volna, hogy egyeztetnek velünk, vagy ha már politizálunk, van olyan elnökségi tagunk, aki az ő köreikhez közelebb áll. Bárkivel egyeztethettek volna, és nem kellene az, hogy ilyen háborús helyzet alakuljon ki Szombathelyen, amit szellemi szinten kell lefolytatni.

Lehet rossz embernek teszem fel a kérdést, de mintha úgy látszódna, hogy amikor érmeket kell átadni, amikor a sportolók mellett a színpadon kell állni, akkor a dicsőség a politikusoké is, de most, hogy egy picit kellene tenni a sportért, valami más közbeszól.

Egy hurráoptimizmus van másfél hete Szombathelyen. Hiszen az a kommunikáció, hogy mennyi adósságot átvállal az állam a várostól, folyamatosan zajlik. Az is, hogy mennyi az az összeg, ami megmarad, hiszen Hende Csaba honvédelmi miniszter úr is elmondta a MÁV ingatlanok ünnepélyes átadásán, hogy az az összeg, ami így felszabadul, az fejlesztésekre itt marad. Na de miért fejlesszünk, hogyha az alap működést nem biztosítjuk egy ilyen nagy múltú és kiváló sportolókkal teli sportegyesületnek. Az alapműködési feltételeket ebből a hurráoptimizmusból itt maradt forrásból minimum biztosítani kellene.

A dobók közti rivalizáció is közrejátszhat
Mészáros Zsolt

Demonstráció, aláírásgyűjtés. Mivel folytatják?

Egyelőre az aláírásgyűjtés indult el, illetve az összes többi folyamatnak a megtervezése. Mindenképpen szeretnénk mi is egy színvonalas és eredményre vezető „kampányt” összerakni. Ez egy-két nap alatt kiderül. Azt gondolom, hogy országos szintre kell mennünk, mert azt hiszem nincs más lehetőségünk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Haladás: Kovács László a régi-új ügyvezető elnök

Haladás VSE ma rendkívüli küldöttgyűlésén Kovács Előd elnöksége, és Kovács László ügyvezetősége mellett tették le voksukat a küldöttek.

Megszűnik a HVSE?

Nem kap működési támogatást az önkormányzattól a 94 éves egyesület. Kicsinyes bosszú a szombathelyi városvezetéstől?

Szombathelyé lettek a MÁV ingatlanok

Aláírták a szerződést, amellyel a területek a város kezébe kerülnek. A HVSE elnöke és az MSZP-s politikusok is szót kértek, de nem kaptak.

Hatos Gábor átvette az olimpiai bronzérmet

Az Aréna Savariában zajló Golden Grand Prix verseny közben tartották az ünnepséget. Még Hende Csaba is kitüntetést kapott.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet