Már korábban is beszámoltunk róla, hogy a parkolók foglalnák el az új Haladás csarnokban a most még meglévő teniszpályák helyét. Bár korábban arról volt szó, hogy az átépítés egyik szakosztály költözését sem jelentené, most mégis úgy néz ki, hogy a teniszezők nem maradhatnak.
A városvezetés a sportligeti pályákban látja a megoldást, az eddig profi körülményekhez szokott sportolók azonban nem akarnak a Ligetbe költözni, mivel ott nem lennének megfelelők a körülmények a profi szemlélethez. A legutóbbi tervek már arról szólnak, hogy a Cirkusz téren kapna helyet a szakosztály. Ám a pályák felépítéséhez szükséges pénzt, azt a körülbelül 6-700 milliót a teniszezőknek kellene összekalapozni. Pedig egy modern, fedett komplexummal még jól is járna a Haladás, hiszen profitot is termelne. Szabó Évával, a tenisz szakosztály vezetőjével beszélgettünk.
Remélem, a tenisz szakosztály nem szűnik meg, de most úgy néz ki a dolog, hogy a száz éves teniszpályák 100-200 parkoló miatt megszűnnek. Én eddig visszafogott voltam, és reménykedtem, most az utóbbi napokban azonban felgyorsultak az események, és kevésbé tudom magam megnyugtatni.
Amikor még Hende Csabával az első bejárások voltak, megbeszéltünk sok mindent, aztán csak a csönd volt.
Már akkor kezdett gyanús lenni, hogy itt valami nem lesz rendben. Felvettem a kapcsolatot az Emberi Erőforrások Minisztériumával, szerdán pedig felgyorsultak az események. Kiss Norbert, sportért felelős helyettes államtitkár arról tájékoztatott, hogy munkaértekezletet tartottak, és a HVSE tenisz szakosztályának ügye volt terítéken. Ennek eredménye az volt, hogy az egész ügy átkerült a Nemzeti Beruházási Minisztériumhoz. Mondjuk, szinte mindegy is, kinek az asztalán van a mi ügyünk, mert én folyamatosan azt kértem, hogy a stadion átépítésre kapott 9,6 milliárdba ugyan már férjen bele az a 700 millió is, amiből a teniszpályák építése meglenne.
Most ott tart az ügy, hogy az államtitkár-helyettes az én szakmai véleményemmel bővített levelet az aktuális minisztériumnak elküldi.
Ezek után találkoztam Illés Károllyal, Szombathely alpolgármesterével, aki arról tájékoztatott, hogy szerda délután aláírták a megállapodást a 9,6 milliárdos beruházásról, de a tenisz szakosztályról abban egy árva szó sincsen. Viszont harmadszor is felajánlották, hogy a Sportliget lesz az új szakosztályi telep. Azt azonban nagyon jól tudták, hogy én ahhoz a nevemet nem adom.
Ha összehasonlítjuk a kettőt, akkor a kimondottan sportágspecifikus Haladással szemben van a három kispályás, a műfüves focipálya, a kutyasétáltató, a rossz körülmények. Ezt tudták a városvezetők, hogy úgysem fogadjuk el.
És elég keményen kifakadtam.
Az Illés civilben is beruházásokkal foglalkozik. Mondtam neki: nagyon jól tudod te, mint ilyennel foglalkozó üzletember, hogy egy 8 ezres stadiont 7, legfeljebb 8 milliárd forintból mindennel együtt meg lehet építeni. Ki is szaladt a számon, hogy talán kevesebbet kéne lopni. Mikor ezen túl voltunk, visszahívtam az államtitkárságot, ahol csak a titkárnőt értem el, úgyhogy most itt tartunk.
Van egy olyan ötletünk, hogy a nagy teniszcsaládot összehívjuk, és megkérjük Homlok Zsoltot, a Haladás társadalmi elnökét, hogy szemtől szembe tehessük fel neki a kérdéseinket. Úgy érezzük, hogy ha nem cselekszünk, a Haladás szakosztálya el fog tűnni a süllyesztőben.
Már egyébként, amikor az első tervek napvilágra kerültek, lehetett látni, hogy nincsenek teniszpályák a képeken.
Mi ezt tudtuk, hogy a tenisznek mennie kell. Amikor még az előző városvezetéssel együtt megvolt a pályabejárás, és Hende Csabának mondtam, hogy a klubház melletti használaton kívüli kispályás focipálya helyére álmodtam meg már 20 évvel ezelőtt a fedett teniszpályát, akkor azt mondta, hogy tán egy kilométerrel odébb. Nekem pedig akkor még le sem esett, hogy a Ligetről van szó. De hát már akkor ki lett jelentve, hogy a teniszpályának menni kell.
Zanatról is volt szó, hogy befogadná a teniszezőket.
Volt róla szó, igen. De ez ugye egy teljesen más beruházás. Ami Zanaton épül, az egy szinte minden igényt kielégítő szabadidősport-centrum. Lovarda, focipálya, kosárpálya és tenisz is helyet kapna. Az egy csodálatos tömegsportbázis lesz, ahol az emberek tehetnek az egészségükért, de nem a versenysportról szól. De ami a legjobb lenne nekünk, az az, ha egy minden igényt kielégítő teniszpálya épülne, ahová akár a pénzdíjas versenyeket is meg lehet szervezni.
Továbbra is 6-700 millió forintról beszélünk és arról, hogy ez a már megszavazott 9,6 milliárdos beruházásba nem fér bele.
A város egyébként megmondta, ha én, Szabó Éva – a 70 évemmel – garantálom, hogy a 700 millió nem a várost terheli, holnap felajánlják a Cirkusz téren a helyet.
Még egyelőre az sem tiszta, hogy a kormány mit szól majd mindehhez. Hiszen kormányrendelet van, hogy az átépítéssel szakosztály nem sérülhet. Ebben kértem állásfoglalást az Államtitkárságtól.
A Liget az egyébként egy teljesen alkalmatlan hely lenne?
Az a baj a Ligettel, hogy amíg a Haladás egy körbekerített komplexum, ami nem egy átjáróház, addig a Liget egy mindenki számára nyitott terült. Most ne értsenek félre, én arról beszélek, hogy a Haladás egy teljesen családbarát pálya. Homokozóval, teraszokkal. Ezeket hova tegyük mi a Ligetbe, ahol kutyák végzik a dolgukat, ahol nem egyszer emberi ürüléket kell takarítani és arról nem is beszélve, hogy ott versenyt szervezni, pénzdíjas tornát lebonyolítani - hogyan? Elvittem a Ligetbe az elnökünket is, neki is megmutattam a problémát. Ő is megértette, és igazat adott nekem, hogy a Liget még a legjobb szándékkal sem lehet az új otthona a Haladás teniszezőinek.
A tenisz szakosztályban jelenleg 150 versenyző van. A Haladás egyik olyan szakágáról van szó, ami a klubnak még bevételt is termel.
Illés alpolgármester reagál Szabó Éva teniszedző vádjaira
Tisztelt Szerkesztőség!
Megdöbbenve olvastam a Szabó Évával készült interjút. Kérem, hogy közöljék az alábbi helyreigazítást.
Az interjúban megjelentekkel ellentétben a valóság a következő: 2004 óta semmilyen vállalkozásban nem voltam, nem vagyok érintett. Megválasztásom előtt munkavállalóként fejlesztési projektek előkészítése volt a feladatom.
Szabó Évával, a HVSE tenisz szakosztályának vezetőjével régebben, hónapokkal ezelőtt találkoztam. Értelmezhetetlen ezért számomra az a mondata, amely szerint „Ezek után találkoztam Illés Károllyal, Szombathely alpolgármesterével, aki arról tájékoztatott, hogy szerdán délután aláírták a megállapodást a 9,6 milliárdos beruházásról…”
A cikk címében szereplő kijelentést – „Ha kevesebbet lopnának, jutna pénz az új teniszpályákra” - magam és az új Haladás Sportkomplexum megvalósításán dolgozó munkatársaim nevében visszautasítom.
Illés Károly
Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere