Halálos baleset a Miskolc Rallyn

A baleset során a navigátor életét vesztette.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2020. augusztus 15-én 9 óra után a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén megrendezett Miskolc Rally - Bánkút-Mályinka közötti - gyorsasági szakaszán az egyik versenyautó kisodródott, majd egy fának csapódott. A baleset során az autó navigátora olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. A sofőrt a mentőszolgálat munkatársai további ellátása céljából kórházba szállították. A halálos kimenetelű közlekedési baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. - írja a police.hu .


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek