A személygépkocsi a fényjelző tilos jelzése ellenére hajtott a vasúti átjáróba, így ütközött az arra közlekedő személyvonattal.
Az átjáróban a vonat egy személygépkocsival ütközött, amelynek vezetője a helyszínen meghalt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu-n szombat délután. A közlemény szerint a személygépkocsi a fényjelző tilos jelzése ellenére hajtott a vasúti átjáróba, így ütközött az arra közlekedő személyvonattal.
Az autó utasát a mentők kórházba szállították. Az út érintett szakaszát a rendőrség a műszaki mentés és a helyszínelés idejére teljes szélességben lezárta. A Mávinform Facebook-oldalán közölte, hogy a Miskolc-Ózd vonalon hosszabb menetidőre kell számítani a baleset miatt. Megerősítették, hogy a fénysorompó jól működött, tilosat mutatott. A vonaton senki sem sérült meg.
(MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!