Hali nevelést vettek őrizetbe?

Tovább dagad a bundabotrány, S. Lászlót, aki jelenleg a Vasas focistája, ma vették őrizetbe. A hátvéd egy hétvégén letartóztatott kozármislenyi focista vallomása után került képbe.

A Blikk információja szerint a Központi Nyomozó Főügyészég a Nemzeti Nyomozó Irodával együttműködve S. Lászlót (25), a Vasas futballistáját és H. Gábort (28) gyanúsítja azzal, hogy manipulálni akarta a 2009. áprilisában lejátszott Honvéd–Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntő visszavágójának az eredményét. A két játékos a szombaton őrizetbe vett A. Attila (31) vallomás után került a nyomozók előterébe.

H. Gábor júniustól több héten át egy másik bundaügy miatt előzetesben volt, ám lakhelyelhagyási tilalommal szabadlábra helyezték. S. László pedig a tizenharmadik gyanúsítottja a magyar bundabotránynak - adta hírül a Blikk.

A. Attilát a szombati Győr II–Kozármisleny NB II-es mérkőzés után az öltözőfolyosón állították elő. A játékos vasárnap részletes beismerő vallomást tett, elmondta, hogy az MK elődöntő előtt kapcsolatba lépett és megállapodott a német bundabotrány központi figurájával. Megállapodásuk arról szólt, hogy az akkor a Siófokban játszó labdarúgó, több társa – S. László és H. Gábor – segítségével külföldi bűntársai által tervezett fogadásnak megfelelően befolyásolja a mérkőzés eredményét. A játékosok 15-20 ezer eurót (4,7-6,3 millió forintot) kaptak volna. A túl nagy kockázat miatt azonban nem tették meg fogadásaikat, így a futballisták sem kapták meg a pénzt. Ettől függetlenül elkövették a bűncselekményt.

A Vasas keretében jelenleg egyetlen egy S. László található, aki szombathelyi nevelésű, de felnőtt meccsen nem lépett pályára a Haladásban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek