Halvány biztató hírek Olaszországból

Három hete a legkevesebb halott.

431 a koronavírussal összefüggő halálesetet jelentettek Olaszországból az elmúlt 24 órában, több mint három hete (március 19. óta) a legkevesebbet. Csökkent az intenzív osztályon kezelt betegek száma is, 38-cal, így most 3343-an szorulnak intenzív terápiára. Olaszországban a járvány halálos áldozatainak száma ezidáig 19 899. Szombat óta már nem ott követelte a legtöbb áldozatot a koronavírus, hanem az Egyesült Államokban, ahol a halottak száma már meghaladja a 21 ezret.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek