Hámori Luca élete egyik legnagyobb élményét élte át

Miközben mi kabátban ázunk-fázunk az őszben, a kőszegi bokszoló egy szál topban, napbarnítottan szafarizik.

Vas megye, Kőszeg egyik büszkesége Hámori Luca, aki az első magyar női ökölvívónak mondhatja magát, aki olimpián részt vett. Párizsban robbant be a köztudatba, ahol ötödik lett, sokak szemében máig vitatható körülmények között, az algériai Imán Heliftől kapott ki.

Hámori azóta a fővárosba költözött, már a BVSC Zugló színeiben versenyzik.

A liverpooli vb nem sikerült jól számára, rögtön kiesett, jelenleg pedig pihenését tölti.

Erről tanúskodik legutóbbi Facebook-posztja is, miszerint Tanzániában egy nemzeti parkban szafarizott. Jól is tette, hogy „kiszökött” a magyar őszből, hiszen a képek tanúsága szerint napsütéses meleg, lenyűgöző tájak és állati jó társaság vette körül. Luca nem csak a vadakat figyelte: egy szál crop topban (vagyis haspólóban) élvezte az afrikai kalandot – ami saját bevallása szerint élete egyik legnagyobb élménye –, miközben itthon már a fűtés gombját keressük.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű