Még ha újságírói berkekben fontos fejleménynek is látszott, hogy a Médiaközpont új vezetősége – azaz Halmágyi Miklós ügyvezető - megszüntette a szombathelyi polgármester Péntektől péntekig heti összefoglalóját a városi tévén, a nézők nem vonulnak az utcára a döntés miatt.
Valójában senki nem tudja megmondani, hányan is nézték ezeket a monológokat, és közülük is hányan vannak, akik ebből tájékozódtak a város ügyes-bajos dolgairól.
Mindenesetre Puskás Tivadar akkor bejelentette,
Ha nincs TV, jó lesz a Facebook is – Szombathely polgármestere átvonult a városi tévéből a közösségi médiába 2019. April 07. 10:54 hogy az „interjúk” folytatódnak, csakhogy ezentúl a Facebookon lesznek elérhetők.
Március 26-én meg is jelent az első videó, amelyben a város első embere kizárólag a műsor megszüntetéséről beszél, amelynek oka a szivárványkoalíció, különös tekintettel Balassa Péterre (Jobbik) és Molnár Miklósra (Pro Savaria).
A négyperces videó technikai érdekessége, hogy az utolsó egy perce totál sötét némaság.
Mindenesre a Facebook szerint 67-en reagáltak rá, 15-en osztották meg és 2,1 ezer nézője volt.
Ez utóbbi adattal azért bánjunk óvatosan. A Facebook ugyanis úgy számolja, ha egy videó elindul három másodpercre, akár automata lejátszással, az már megnézésnek számít.
Mindenesetre az első „igazi” polgármesteri hírösszefoglalónál (szemétszedés, bölcsődei talicskaátadás, szépkorúak köszöntése, orvosi rendelő átadása, a költségvetés, ami veszélyeket tartalmaz stb.) már kisebb volt a nézők lelkesedése. Már csak 48 aktivitás volt, 5 hozzászólás (egyik a bezárt Aréna utcai óvodát firtatja), 4 megosztás és 937 megtekintés.
A következő videónak a nézettsége már félezer alatt maradt (474), elfogytak a hozzászólók (1 darab), a megosztók (3) és az aktivitások is (31).
Ezen csak kicsit tudott szépíteni a legutóbbi „interjú” a maga 715 nézővel, amelyhez két hozzászólás, két megosztás és 34 olvasói aktivitás társul.