Három halálos baleset volt a hétvégén

Sok tennivalója akadt a rendőröknek az elmúlt három napban.

A hétvégén a rendőrök 155 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből három halálos kimenetelű közlekedési balesetben három ember vesztette életét, 40 baleset súlyos és 109 könnyű sérüléssel végződött - összegzett honlapján a rendőrség.

A rendőrség összesen 669 személyt fogott el, közülük 93 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 428 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 553 személyt állítottak elő, köztük 283 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 36 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 389 esetben történt.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök és katonák 418 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 170 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Ugyancsak ezen a hétvégén 13 határsértőt fogtak el a rendőrök, további 3 személy ellen embercsempészés bűntett miatt, 2 fővel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek