Három képviselő kezdeményezi a kamarai hozzájárulás eltörlését

A hasonló javaslatok sorsát ismerve sok esélye nincs, hogy a kormánypárti többség támogatni fogja.

Három független parlamenti képviselő törvénymódosító javaslatot nyújtott be pénteken a parlamenthez, amelyben az évi ötezer forint kamarai hozzájárulás eltörléséhez, egyben az idén befizetett összegek visszautalásához kérik az országgyűlés támogatását – írja az  mfor.hu.

A hármak azt is szeretnék elérni, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal álljon le a tartozások behajtásával, továbbá a kamarai nyilvántartásba vételhez értelemszerűen ne legyen szükség a kamarai hozzájárulás megfizetéséhez. A javaslatban az is szerepel, hogy a kamaráknak továbbra is nyújtaniuk kell a szolgáltatásaikat, csak a törvény elfogadását követően már ingyenesen.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek