Mesteri fürdőjéről éveken át meséltem, hogy nem hiszitek el, de van egy gyógyvizes hely Vas megyében, meseszép természeti környezetben, a Ság-hegy lábánál, ahol még a kerti zuhanyzóban is gyógyvíz folyik. Akkoriban az egész falusias kis strand mindössze két szabadtéri medencéből állt, fapados büfével és egy hollandokkal teli kempinggel. De a békebeli hangulata mellett legjobban a kerti zuhanyzót imádtuk, és persze mindennél jobban a gyógyvizét.
Ez a több ezer méter mélyről érkező, ásványokkal teli forró víz hihetetlen jótékony hatású, ellazít és regenerál. Egyszer heteken át fájt a térdem, egy napos fürdőzés megoldotta a problémát.
Aztán bezárt a kis szabadtéri strand, felújították, megépült a Barlangfürdő, így már nemcsak nyaranta, hanem télen is lehet élvezni, akár a szabadtéri részben úszkálva ezt a kénes vulkáni vizet. Mostantól pedig nemcsak kempingezni lehet Mesteriben, hanem közvetlenül a fürdő mellett egy háromcsillagos szállodában is eltölthetünk pár kellemes napot. A szobaárakat elnézve magyar turistáknak is megfizethető árakon. A hely másik nagy előnye a gyógyvízén túl a falusias környezet és a friss levegő, a Kemenesalját ugyanis elkerülte az ipar.
A Ság-hegyen lehet nagyokat túrázni, a környéket pedig biciklivel bejárni.
Pár napja tehát, még húsvét előtt egy kétszázmillió forintos magánerős beruházást követően új, 16 szobás szállodát adtak itt át, a Termal Hotel Mesterit – ki nem hagytuk volna, hogy körbe ne nézzünk, de ott voltunk a hivatalos átadón is.
A háromcsillagos superior Termal Hotel Mesteri egyik nagy előnye, ezt saját szemünkkel is láthattuk, hogy tényleg egybeépült a Mesteri termálfürdővel, így télen és nyáron kényelmes az átjárás a medencékhez, egész nap akár egy fürdőköpenyben is jöhetünk–mehetünk. Ráadásul a minden igényt kielégítő, ízlésesen berendezett modern szálláshelyen találunk éttermet és szaunát, igénybe vehetünk masszázsokat, de például a folyosókon külön távirányítóval vezérelhető masszázsfoteleket is látunk, amelyekben a vendég szabadon ejtőzhet.
A szobákban LED-tv, hűtő az alap, modern, tetszetős a dizájn, de ami feltűnik, hogy a szállodákhoz képest szellős még a fürdőszoba is.
A szálláshely egyébként egy családi apartmannal is rendelkezik, és mindennap svédasztalos reggelit szolgálnak fel. A termálfürdőt és a szállodát– mesélte a megnyitón Patyi Gábor, a hotel tulajdonosa – egy családi vállalkozás üzemelteti, amelyet 2011-ben 300 millió forintos beruházással, részben az Új Széchenyi-program támogatásából építettek át, és azóta is folyamatosan fejlesztenek. A fürdőt - amely mellett kempinget is működtetnek - évente mintegy 100 ezer vendég keresi fel, a többség ma már belföldről érkezik. De továbbra is közkedvelt az osztrák és német vendégek körében is, főként a középkorúak és idősebbek látogatják a nyugodt környezete miatt.
Patyi Gábor még kiemelte, hogy a Mesteri fürdő nem akar a közeli nagyokkal versenyre kelni, nem is építettek óriáscsúszdákat és más vízi attrakciókat. Mesteri legnagyobb kincse továbbra is maga a víz és a természet. Persze közel van Sárvár, és Hévíz sincs messze, viszont Mesteri gyógyvízének más az összetétele, mint a környékbeli nagyobb fürdőknek, így nem konkurenciái egymásnak.
Mesteri gyógyvize 1800 méteres mélységből tör fel, 72 fokos, és a kálcium - magnézium - hidrogén karbonátos termálvizek csoportjába tartozik, ezeket magyar szóhasználattal földes-meszes vizeknek hívják.
Mozgásszervi megbetegedésekre ajánlott, nagyon kedvezően befolyásolja a reumás panaszokat, különlegessége pedig, hogy magas szén-dioxid-tartalma miatt szív- és érrendszeri betegségen szenvedők is igénybe vehetik.
Ami még dicséretes, hogy a mesteri gyógyvizet és annak hőértékét tovább hasznosítják, a szállodában is ezzel fűtenek, nem használnak gázt. Mint a rómaiknál, itt is a falakban, vezetékekben megy a forró víz, ezzel fűtik még a kempingben a lakókocsikat is. Ahogy mesteri polgármestere elmesélte, azt is tervezik, hogy idővel az egész települést (ami két kilométer hosszú mindössze) felfűzik majd erre a fűtési rendszerre. Mi mással is búcsúzhatnánk, teszteljék le Önök is a Kemenesalját: járják be a Ság-hegyet, fedezzék fel gazdag növényvilágát, kóstolják meg a környék fehérborait, és nem utolsó sorban fedezzék fel gyógyvizét. Mi hiszünk benne:)
Termal Hotel Mesteri - Elérhetőségek:
Cím: 9551 Mesteri Fürdőtelep 1.
Telefon: +36 20 384 9500
GPS: N47.21898 E17.09194,
E-mail: info_KUKAC_termalhotelmesteri_PONT_hu