Hatos Gábor is londoni kvótát szerzett

A Haladás VSE újabb birkózója kvalifikálta magát az idei olimpiára.

Hatos Gábor londoni kvótát szerzett a szabadfogású birkózók 74 kilogrammos kategóriájában, miután pénteken bejutott a döntőbe a kínai Tajjüanban zajló olimpiai selejtezőn.

A 2010-ben világbajnoki bronzérmes, idén Európa-bajnoki harmadik szombathelyi sportoló nagyszerű birkózással jutott be a legjobb négy közé, ahol a kirgiz Bator Bazarovot három menetben (1:0, 0:2, 1:0) győzte le az ötkarikás részvételért.

„Éppen most hívtam a szövetséget, hogy mondják le Gabi helsinki foglalását a jövő heti kvalifikációs versenyre, mert nem lesz rá szükség – nyilatkozta az MTI-nek a helyszínről Lázár János csapatvezető, a magyar szövetség alelnöke. – Egészen hihetetlen birkózással jutott a döntőbe, a negyeddöntő után tíz perccel kellett ismét szőnyegre lépnie, de megcsinálta, nagyon boldogok vagyunk.”

Hatos már a múlt heti szófiai kvalifikációs viadalon is közel volt Londonhoz, ám ott az elődöntőben nem bírt a sportág legendás alakjával, a hat év után visszatérő orosz Adam Szajtyijevvel, ezúttal azonban senki sem állította meg a fináléig vezető úton: a 16 között a tavalyi Eb-ezüstérmes Musza Murtazalijevet győzte le Örményországból két menetben (1:0, 2:0), majd a nyolc között ugyanilyen arányban az ukrán színekben szereplő Gija Csihladzét, s végül következett Bazarov.

Az athéni és a pekingi játékokat is megjáró Hatos Ligeti Dániel (120 kg) múlt heti szófiai sikere után a második szombathelyi szabadfogású, s összességében az ötödik magyar birkózó, aki biztosította a helyét a játékokon.

A kínai viadal első napján a másik három magyar egyaránt a negyeddöntőben kapott ki: Wöller Gergő (66 kg) és a HVSE-s Veréb István (84 kg) veresége után a 96 kg-ban szereplő Kiss Gergely is ebben a szakaszban veszített.

Közülük csak Veréb István került vigaszágra, miután legyőzője, a venezuelai José Daniel Díaz döntős lett. Veréb azonban a vigaszágon rögtön az első mérkőzésén kikapott, így ő is búcsúzott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport