„Elkészült a Novák Katalin családokért felelős miniszter asszony gondolatait tartalmazó Házasságköszöntő ajándéklap aktuális változata, amellyel szeretnék a fiatal házaspárok felejthetetlen pillanatait megajándékozni.” Többek között ez olvasható abban a Narancs.hu által megszerzett levélben, amit a Pest Megyei Kormányhivatal küldött a megye valamennyi jegyzőjének a napokban.
A Tarnai Richárd kormánymegbízott nevében írt levélben arról tájékoztatnak, a Házasságköszöntő lapok arányos szétosztására a 2020-ban történt házasságkötések száma alapján kerül sor a települések között, s egyben arra kérik a jegyzőket, gondoskodjanak arról, hogy a lapok a házasságkötési ceremónián az anyakönyvvezetők rendelkezésére álljanak.
Arról is szó van a levélben, hogy a Miniszterelnökség által biztosított lapokat a járási hivatalokhoz csomagban, heti ütemezett körjárattal szállítják. Az átvétel időpontjáról a polgármesteri hivatalok jegyzői a járási hivataloktól kapnak értesítést, de szükség esetén a lapok közvetlenül is megrendelhetőek.
A Házasságköszöntő lapok, amelyet tehát ily módon kíván eljuttatni a kormányzat a fiatal házasoknak (legalábbis Pest megyében), nem más, mint egy négyoldalas köszöntő. Novák Katalin gondolatai mellett egy Szent István Intelmeiből vett, egy Széchenyi István- és egy Márai Sándor-idézet olvasható benne, hátlapján a Miniszterelnökség és a Családbarát Magyarország program logója látható.