A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs úgy döntött, hogy a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László-telephelyén azonnal meg kell kezdeni a felszabadítható betegellátó kapacitások kiürítését, a betegek áthelyezését más egészségügyi intézménybe - tájékoztatott a Belügyminisztérium. Az intézkedés célja, hogy a koronavírusfertőzés-gyanús és a koronavírus-fertőzéses betegek megfigyelésére és kezelésére kijelölt Szent László-kórházban folyamatosan biztosítani tudják a szükséges helyeket - közölte a tárca.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!