Van ez így, előfordul. Bizonyára rettenetesen nagy mennyiségben kell mondatokat írnia a tanulókártya gyártójának. Ahol pedig fát vágnak ott hullik a forgács, tudjuk. De azért tréfás, csak meg ne tanulja a gyerek, amit ott lát.
Nemcsak a Bem lakásszövetkezet terjeszti hibásan a magyar nyelvet Így ápolja édes anyanyelvünket a Bem Lakásszövetkezet 2014. May 10. 16:05 : a mellékelt játékkártya gyerekeknek készült ismeretterjesztő céllal. Eltekintve attól, hogy a mondatot nagy betűvel kellene kezdeni és pontot tenni a végére, de hogy a VESSZÜK szavunkat így írják le, több mint furcsa. Sőt egy gyerekeknek szóló kiadványban megengedhetetlen lenne
– véli Semei László olvasónk.
Mi nem náculunk, csak nevetgélünk kicsit:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!