Hende Csaba minisztersége alatt megszüntették a katonák életbiztosítását

A hortobágyi hősi halottak hozzátartozói így csak segélyt kaphatnak a honvédségtől.

A Magyar Idők, a kormány házilapja írja, hogy négy éve, amikor még Hende Csaba volt a honvédelmi miniszter, megszüntették a katonák élet- és felelősségbiztosítását. Mégpedig azért, mert túl drágának tartották, azzal is indokolták, hogy kevés a káresemény.

Így a Hortobágyon hősi halált halt négy tűzszerész Ők a hortobágyi robbanás hősi halottai 2016. July 02. 21:47 családja csak egyedi anyagi támogatást kaphat, amit a honvédelmi miniszter határoz meg egyéni döntés alapján. lapnak Szendrei Zoltán őrnagy, a Honvédszakszervezet alelnöke elmondta, jelenleg az a fő szabály a Magyar Honvédség katonáit érintő balesetek, halálesetek kapcsán, hogy ha baj van, akkor mindenért a honvédelmi tárca vállal felelősséget, és állja a kártérítési, kárenyhítési juttatások biztosítását.

Hende Csaba még honvédelmi miniszterként
Forrás: 444.hu

Simicskó István jelenlegi honvédelmi miniszter jelezte, hogy saját hatáskörében a korábbi biztosítási alapú kárenyhítéseknél is magasabb összegű, több mint tízmilliós nagyságrendű kegyeleti juttatásról tesz majd javaslatot. A honvédelmi tárca pedig bejelentette, a Magyar Honvédség gondoskodik az elhunyt katonák méltó búcsúztatásáról, temetési segélyt nyújt, intézkedik az özvegyek nyugellátásáról és az árvaellátásról.

Az előző honvédelmi vezetés alatt szüntették meg azt a lehetőséget is, hogy a hősi halált halt katonákat posztumusz elő lehessen léptetni. A lap információja szerint Simicskó István meg akarja változtatni ezt a rendelkezést, és elő fogja léptetni az elhunyt tűzszerészeket, az ügyről tárgyalnak a hétfői miniszteri értekezleten, és a keddi kormányülés elé terjesztik az ott elfogadott javaslatokat - írja az MTI.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet