A HungaroMet elsőfokú riasztást adott ki zivatarok miatt hét megyére, vagyis szinte az egész Dunántúlra. Előrejelzésük szerint kedden először a nyugati, észak-nyugati régiókban várható zivatar, aztán egyre többfelé alakulhatnak ki zivatarok; szerdán már az ország nagy részében készülhetünk a zivatarcellákra.
Az időkép.hu előrejelzése szerint viszont kedden csupán a Nyugat-Dunántúl északi részére várhatóak zivatarok, főként Győr és Sopron térségében.
Szerdára pedig a Duna térségére és az ország keleti részére jeleznek zivatarokat.
Kedden 29 és 34, szerdán 24 és 31 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!