Hétvégi kultúrajánló, meg egy kis Kőszegi Nyár

Szombathely, és talán környéke is a fekete gyökerű hangszeres zenéről szól ezekben a napokban, és ugyan Benny Green tegnapi káprázatos swingzongorajátéka még a fülünkben cseng, hadd ajánljunk pár programot azoknak is, akik nem tévednek a Lamantin-sátor környékére (bár egyébként melegen ajánlott, főleg hogy ma jönnek a legendás lengyelek), de mondjuk elbarangolnának a városon túlra.

Őrségi vásár: svédek fújják a fülbemászót, kézművesek rakodnak ki

Aki elutazna, mondjuk kicsit délebbre, azt tárt karokkal várja az Őrségi Vásár, ami tegnap délután óta zajlik, és most szombaton éri el tetőpontját: a reggel hatos horgászversenyt és a nyolc órás gyalogtúra indítását követően fél kilenckor térzene vár mindenkit Őriszentpéteren, a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar közreműködésével. Kilenckor nyit a népszerű kirakodóvásár a már említett település központjában, itt hazai, vajdasági, székelyudvarhelyi és muravidéki kézművesek mutatkoznak be.

Tánczos Mihály

Egy órácskával délidő előtt a svéd Kozmos Youth Chamber Orchestra játszik klasszikus északi darabokat, bizonyosan jól eshet ebben a melegtől fülledező nyárban - helyszín az őriszentpéteri Református Templom. Lesz még ír szteptánc csoport, este hatkor Mystery Gang koncert, utána pedig a Beatman együttes adja elő a gombafejű kvartett legnagyobb slágereit. Vasárnap is abszolút vásárnap az Őrségben, de a programok további részletezéséért kattintson ide.

Szombat este Kőszeg várát a török seregek és II. Szulejmán ostromolják...

A Jurisics vár a nyárban hétről-hétre szabadtéri előadásokat, operát, operettet, komolyzenei hangversenyeket, utcaszínházi produkciókat kínál. A hétvégén június 28-án, szombaton este fél kilencre érkezik a várudvarra egy horvát történelmi operaeposz: a Zrínyi. A Jurisics várban helyet kapó nagyrendezvény középpontjában a szigetvári csata áll, amikor a II. Szulejmán török császár vezette, óriási túlerőben lévő török csapatokat látván a magyarok a horvát bán vezetésével, végső erejükkel kitörnek a várból. A fellépők igazi multikulti palettát hoznak, hiszen lesz itt zágrábi szólista, soproni dalnok, osztrák és szombathelyi zenész egyaránt. A belépő 2500 forint.

Zrínyi kitör karddal
Nyugat

De lépjünk kicsit túl ezen a hétvégén - az 1982-ben indult Várszínház idén ugyanis nem csupán saját rendezéssel, hanem saját darabbal is debütál. A műsoron, a reneszánsz jegyében egy zenés-táncos királyi vígjáték lesz, amelynek hőse szinte magától értetődően Mátyás király. Az új zenés darab Mikszáth Kálmán A szelistyei asszonyok című elbeszélése és Makk Károly Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? című filmje nyomán készült. A színpadon a kőszegi "társulat" népszerű színészei – többek közt Fekete Ernő, Molnár Piroska, Ujlaki Dénes, Bezerédi Zoltán, Parti Nóra és Szerémi Zoltán. A darabot Makk Károly és Lőkös Ildikó jegyzi, a verseket Lackfi János költötte, a korabeli hangulatról Sebő Ferenc és zenekara gondoskodik, a rendező Jordán Tamás lesz. A Királyi kaland premierje július 11-én, este fél kilenctől.

Színháznál maradva izgalmas vállalkozásnak tűnik a beregszászi magyar színház Tóték-vendégjátéka, és a nem komplett Shakespeare-műként elhíresült S.Ö.R. Július 5-én este pedig Csákányi Eszter önálló estjét se hagyják ki: a művésznő „Egy színésznő vallomása címmel”, Darvas Ferenc zongorakíséretével Kurt Weill dalait énekli. Augusztusban a soproniak vendégjátékában, Mikó István főszereplésével újra Indul a bakterház. És, hogy a felsorolásból ki ne hagyjuk a nagy kedvencünket sem: Búcsúszentlászló oroszlánja, Bödőcs Tibor Kiss Ádám társaságában július 31-én a Dumaszínházzal lesz jelen.

Végezetül a zenei kínálatból is érdemes szemezgetni: június 29-én Orosz Zoltán és zenekara koncertezik, július 15-én University of East Chorale (Manilai egyetemi kórus) lép fel. A színpadon közös koncerten láthatjuk majd a Sebő együttest és Bognár Szilvit, de hallhatjuk Kőszegen az Akkordeon Harmonists Oberlausitz harmonika-együttest, valamint Kincses Veronika és Teleki Miklósi is... további részletekért klikk a programajánlónkra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra