Hiába a minimálbér-emelés, elvitte az infláció

Nálunk csak Csehországban jártak rosszabbul.

A teljes állásúak legkisebb kötelező fizetése 10 és fél százalékot veszített értékéből tavaly január és idén július között Magyarországon – az Európai Bizottság friss jelentése szerint.

Ezzel – Csehország után – Magyarországon mérték a második legnagyobb visszaesést az Unió 21 tagálláma közül, ahol van minimálbér – írja a hvg.hu. Bérszakadékról árulkodnak a KSH friss, az idei harmadik negyedévről szóló adatai.

A dolgozók legrosszabbul kereső 20 százalékát, vagyis nagyjából 650 ezer magyart átlagosan havi bruttó 243 ezer forintért alkalmazták. Miközben a legjobban fizetett 20 százalék majdnem ötször annyit, 1 millió 181 ezernél is többet kapott havonta.

A minimálbért idén januárban 16 százalékkal, tavaly pedig, a választás előtt 19 és fél százalékkal emelték.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek