Hiller István bejelentette, áprilisban újraindul egyéni körzetében

Az MSZP döntésétől függetlenül.

Hiller István kedden este a közmédiában jelentette be, hogy áprilisban újraindul a képviselőségért Budapest 16-os választókörzetben - írja a 444.

Hozzátette, döntése független attól, hogy pártja, az MSZP indul-e választáson vagy sem.

„Kimondottan komolyan veszem azt, hogy más emberek érdekeit képviselni egy nemes dolog” - mondta Hiller. Az MSZP esetleges visszalépéséről azt mondta, hogy bár a baloldali közösség jelentős része a Tisza szavazója lesz, ugyanakkor van egy másik része, „a parlamenti küszöbértéket önmagában meghaladó tábor”, amelyik egységes baloldali ajánlatot vár, mert sem a Fideszre, sem a Tiszára nem akar szavazni. Szerinte az utóbbi réteg hiányozna egy esetleges kormányváltásnál.

Arról is beszélt, hogy a bíróság nemrég Egységes Baloldal néven jegyzett be pártot, amit Hiller politikai eszköznek és lehetőségnek tart.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet