Most már csillapodik a szél, nem várható további havazás

Az utakkal és a buszjáratokkal komoly gondok vannak, de a vonatok még járnak. A meteorológusok viszont jó híreket hoztak.

18:22 - A közútkezelő a hóhelyzet során a mai napon 22 saját és 65 bérelt gépjárművel folyamatosan végezte a közutak tisztítását, melynek eredményeképp a lezárt szakaszok száma fokozatosan csökkent, és elzárt települések nem alakultak ki. Az ellátás minden településen biztosított volt. Jelenleg 8 lezárt útszakasz van Vas megye területén.


16:49 - Olvasónk szerint Velem-Kőszegszerdahely között egy sávban, ha nehezen is, de már járható az út.


16:32 -

A 86-os út "Nagyteszkó" előtti szakaszán elkezdték elengedni a kamionokat, úgy ötösével indítják útnak őket

- írta olvasónk, aki az alábbi képet küldte a helyzetet illusztrálva:

Nagy Donát

Már csak 16 lezárt útszakasz

14:35 - A 8-as és a 84-es főúton, illetve a 86-os főúton a Vas megyéből kifelé közlekedő tehergépjárművek részére szakaszosan, rendőri felvezetéssel megindult a forgalom. Vas megyében jelenleg összesen 171 tehergépjármű várakozik.

A Katasztrófavédelmi Mobil Labor veszélyesáru-szállító tehergépjármű ellenőrzését hajtotta végre, mely során hiányosság nem került feltárásra. Közülük egy jármű oxigént szállított a sárvári, egy pedig a szombathelyi kórházba, ezek zavartalan haladását az egység biztosította.

A Vasi Volán tájékoztatása szerint nem közlekednek a menetrend szerinti autóbuszjáratok a következő útvonalakon: Peresznye – Répcevis
Kőszeg – Nemescsó – Kőszegpaty
Söpte – Salköveskút – Vassurány – Acsád – Meszlen
Kőszeg – Csepreg – Újkér

A MÁV Zrt. és GYSEV Zrt. járatai kisebb késésekkel közlekednek.

A közútkezelő folyamatosan dolgozik az utak tisztításán, melynek eredményeképp a lezárt útszakaszok száma fokozatosan csökken. Jelenleg 16 lezárt útszakasz van Vas megyében.


Olvasónk Veszprém megyéből érkezett Vas megyébe a 8-as számú főúton, majd a 87-es úton folytatta útját Szombathely felé csütörtökön, dél környékén. Út közben fényképezett is, amit megosztott velünk. Mint írta, az út sónedves helyenként hóátfúvásos volt, de lehetett haladni. A fotókat köszönjük!

Téli útképek Veszprém és Vas megyéből
Téli útképek Veszprém és Vas megyéből
Olvasói képbeküldés

Csillapodik a szél, eláll a hó

13:23 - Csütörtökön jelentős mennyiségű friss hóra már nem kell számítani, és délutántól a hófúvás is szűnni kezd - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzésében. Jelenleg öt megyében - Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala és Somogy - másodfokú figyelmeztetés van érvényben az erős hófúvás miatt. Ott a szél magas hótorlaszokat emelhet.

A meteorológiai szolgálat legfrissebb figyelmeztetésében azt írta: csütörtökön a kezdetben még erős lökésekkel kísért északi szél a Dunántúl nyugati harmadán hófúvást okoz, délutántól viszont a szél fokozatos mérséklődésével egyre több helyen megszűnik a hófúvás.

A Dunántúlon még többfelé, pénteken már kevesebb helyen várható havazás, de jelentős, öt centiméteresnél több friss hó a legtöbb helyen már nem valószínű. Hozzátették: a hó az alacsonyabban fekvő területeken - 250-300 méter alatt - napközben olvadni fog. Az éjszakai órákban több helyen lehet ködfoltokra számítani.


Ezek a buszok nem járnak

12:38 - A Vasi Volán tájékoztatása szerint nem közlekednek a menetrend szerinti autóbuszjáratok a következő útvonalakon:

Peresznye – Répcevis
Kőszeg – Nemescsó – Kőszegpaty – Szombathely
Újkér – Szombathely
Szombathely – Salköveskút – Vassurány – Acsád – Meszlen
Répcelak – Beled – Csorna – Győr
Bük helyi járat 12:40-ig
Kőszeg – Horvátzsidány – Répcevis – Zsira – Csepreg – Bük-fürdő
Sárvár – Újkér

Jelenleg 22 lezárt útszakasz van Vas megyében.


Elakadt autóbuszok

10:40 - A 87-es főúton, Kőszeg és Szombathely között, a vasúti átjárónál több jármű, köztük menetrend szerinti autóbuszok is elakadtak. A katasztrófavédelmi operatív törzs irányításával a GYSEV Zrt. érintett szakaszon közlekedő vonatjáratai biztosították az autóbuszok utasainak továbbszállítását.

Vas megye területén korlátozzák a tehergépjárművek forgalmát. A megyében Rábafüzesen, Körmenden, Szombathelyen, és Hegyfalu- Tompaládony – Zsédeny térségében 300 tehergépjárművet várakoztatnak.

A kenyérellátás biztosítása folyamatban van.

A vöröskereszt a polgárőrség segítségével a Szombathelyen kényszervárakoztatott tehergépjárművek sofőrjei részére meleg teát biztosítanak.

A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint járataik 4-15 perces késésekkel közlekednek, a GYSEV Zrt. járataival utazóknak 5-15-20 perces késésekkel kell számolni.

Jelenleg 23 lezárt mellékút van a megyében, lezárták a Csénye – Bögöt közötti, a Gencsapáti – Gyöngyösfalu közötti mellékútvonalakat, és a jánosházi körforgalomtól a 84-es főútvonalat.

Megközelíthetetlen település nincs Vas megye területén, az ellátás mindenütt biztosított.


Minden vasútvonal járható

09:58 - Minden vonalon folyamatos a vasúti közlekedés, bár a szeles, havas időjárás az ország nyugati részén nehezíti a vonatközlekedést - közölte csütörtök reggel a Mávinform. A közlemény szerint a hó borította területeken, így Szombathely és Győr környékén folyamatosan tisztítják a váltókat. A szerelvények menetszele által visszahordott hó miatt ezen a területen több vonalon átlagosan 5-15 perccel hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok.


Elfogadja a buszbérleteket ma is a GYSEV

09:55 - A Kisalföld Volán és a Vasi Volán bérleteit is elfogadja járatain csütörtök reggel óta a GYSEV - közölte a vasúttársaság szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Rázó László hozzátette: a vasúttársaság a két Volán-társasággal együtt azért döntött így, mert a leesett nagy mennyiségű hó és a viharos szél olyan erős hófúvásokat okozott, hogy Győr-Moson-Sopron és Vas megye több településére nem tudnak eljutni a buszok. Tájékoztatása szerint az intézkedés a csütörtöki üzemzárásig lesz érvényben, de ha szükséges, meghosszabbítják. Kitért arra is, hogy a havazás miatt egyes járataik közlekedésében előfordulhat késés, de annak mértéke nem haladja meg a 10-20 percet.


Még 36 út járhatatlan Győr megyében

09:08 - A hófúvás miatt éjjel járhatatlanná vált Győr megyei útszakaszok közel felét már sikerült annyira megtisztítani, hogy megindulhatott a forgalom – közölte a katasztrófavédelem megyei ügyelete az MTI-vel csütörtökön.

Tájékoztatásuk szerint továbbra sincsen Győr-Moson-Sopronban a külvilágtól elzárt település, 36 alsóbb rendű, négy számjegyű útszakasz azonban továbbra is járhatatlan, jellemzően Sopron és Kapuvár térségében.

A megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyelete korábban azt közölte, csütörtök reggelre hatvan mellékút vált járhatatlanná a megyében a hófúvások miatt.


Ez a helyzet a megyei utakon

09:06 - A 86-os számú főút Hegyfalu és Csorna közötti szakaszát a teherforgalom elől lezárták, kizárólag téli gumival felszerelt személygépkocsival és autóbusszal lehet az érintett szakaszon közlekedni. A rendőrök a forgalmat a 84-es számú főút irányába terelik.

Terelésre lehet számítani a 87-es számú főút és a 89-es számú főút kereszteződésénél. Egy teherautó és egy autóbusz műszaki mentése miatt Gencsapáti felé terelik a forgalmat a rendőrök. Ezen az útszakaszon is kizárólag személygépkocsival és autóbusszal lehet közlekedni, a teherforgalom elől lezárták.

Közel száz kamion várakozik a megye területén. A rendkívüli időjárás miatt személyi sérüléssel járó közlekedési baleset nem történt az elmúlt huszonnégy órában. Kisebb koccanások előfordultak, de jellemzően a hó fogságában elakadt gépjárművek mentéséhez riasztják a katasztrófavédelem munkatársait - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

Emellett 20 útszakasz továbbra is lezárva (az érintett utak listája lent).


Ezek a buszok már nem közlekednek

08:59 - A 86-os főút Szombathely és Répcelak közötti szakaszán a menetrend szerinti autóbuszjáratok közlekednek, de a Répcelak – Hegyfalu útszakaszon a rendőrség továbbra is korlátozza a tehergépjármű-forgalmat.

A Vasi Volán tájékoztatása szerint nem közlekednek a menetrend szerinti autóbuszjáratok a következő útvonalakon:

Peresznye – Répcevis
Kőszeg – Bozsok – Cák – Kőszegdoroszló
Csepreg – Szombathely
Kőszegpaty – Szombathely
Újkér – Szombathely
Szombathely – Vasasszonyfa – Csepreg – Bük-fürdő
Szombathely – Vasszilvágy – Acsád


Nehezen, de még közlekednek az autóbuszok Vasban

08:20 - Nehézségek közepette, de közlekednek az autóbuszok Vas megyében, járatkimaradásokkal, nagyobb késésekkel az utazóknak mindenképp számolniuk kell - mondta el az MTI érdeklődésére csütörtök reggel Pathy Tivadar, a Vasi Volán Zrt. illetékes üzemigazgatója.

Nem érkezett meg minden sofőrjük a munkahelyére, főként Kőszeg környékéről nem tudnak bejutni a kollégáik, de amelyik autóbusz beérkezik, azt ismét útnak indítják - közölte. Többször is előfordul, hogy elakad a hóban egy-egy autóbuszuk, de ezeket eddig minden esetben kimentették - tette hozzá.


Hatvan mellékút járhatatlan Győr megyében

08:18 - Csütörtök reggelre hatvan mellékút vált járhatatlanná Győr-Moson-Sopronban a hófúvások miatt – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t. Kálmán Gabriella közölte: Sopron térségében 16, Csorna vidékén 21, Kapuvár körzetében 17, Mosonmagyaróvárnál pedig 6 alsóbb rendű út járhatatlan.


Velem-Kőszegszerdahely között egyméteres hó az úton. Még hogy nincs elzárt település!

- jegyezte meg olvasónk, aki az alábbi képet küldte.
Velem-Kőszegszerdahely
Fotó: Molnár György

20 útszakasz lezárva

07:23 - Az Országos Meteorológiai Szolgálat fenntartja a másodfokú, narancssárga riasztást Vas megye területére, az erős hófúvás miatt. Csütörtökön a reggeli óráktól az éjféli órákig a Dunántúlon 5 cm hó valószínű.

Az éjszaka folyamán éjféltől 6:30-ig Vas megye hivatásos és önkormányzati tűzoltó egységei, valamint a Peresznyei, Vépi, Gencsapáti, Nemescsói, Táplánszentkereszti, Bozsoki, Kőszegdoroszlói, Cáki, Nardai Önkéntes Tűzoltó Egyesületek 11 alkalommal hajtották végre hófúvás miatt elakadt személy- és tehergépjárművek műszaki mentését.

Az operatív törzs megszervezte és biztosította Nemescsó, Pusztacsó, és Kőszegpaty kenyérellátását.

Biztosítottuk továbbá 60 egység vérszállítmány eljuttatását Szombathelyről Győrbe.

A Vöröskereszt aktivistái meleg ruhát, cipőt és élelmiszert osztottak a Szombathelyen kényszervárakoztatott kamionsofőröknek.

A kori reggeli órákban Szombathely-Gencsapáti vasúti átjárónál a hó fogságában elakadt egy szülő nőt szállító mentőautó. Az operatív törzs intézkedett, hogy a közútkezelő járművének kíséretében a mentőautó biztonságosan beérkezzen a Szombathelyi Markusovszky kórházba.

Jelenleg 20 lezárt útszakasz van Vas megye területén:

88-as főút Sárvár elkerülő
86-os főút Hegyfalutól Csornáig
Jánosháza 8-as főút között
Pápóc – megyehatár
Csempeszkopács – Meggyeskovácsi
Kemenespálfa – Kissomlyó
Köcsk bekötőút
Kemenessömjén – Vönöck
Kemenesszentmárton – Mersevát
Kám – Egervölgy
Söpte – Salköveskút
Boba – Nemeskocs
Celldömölk – Gérce Celldömölk – Vásárosmiske
Karakó – Jánosháza
Csepreg – Újkér
Nádasd – Őrimagyarósd
Nádasd – Daraboshegy
Kőszeg – Kőszegszerdahely
Csénye – Bögöt

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet